Fűszernövények kicsit másként

Fűszernövények kicsit másként

Ételeink elkészítése és elfogyasztása már réges-régen többet jelent, mint egy szükséges feladat az életünkben. Az emberek szeretik az étkezéseiknek megadni a módját, készülni rá, gondosan összeválogatva a hozzávalókat, előre eltervezve a kivitelezését és az elkészítését. Főzni magunknak vagy valakinek mindig egy izgalmas feladat, hiszen a készülő ételbe a hozzávalók mellett akarva-akaratlanul is belecsempészhetünk olyan komponenseket, amelyektől a főztünk igazán egyedi, sőt utánozhatatlan lesz. Azonban még akaratlanul is az érzelmeinkkel, gondolatainkkal, az egészségi állapotunkkal, sőt még a főzéshez használt eszközökkel is hatni tudunk a készülő étel minőségére. Ízesítőkkel, fűszerekkel előre eltervezhetjük a végeredményt, hiszen a fűszernövények nagy segítségünkre vannak abban, hogy jellegzetessé varázsolják az ételeinket.

Vannak régóta ismert kombinációjú fűszerek, melyek szinte kötelező jelleggel egy-egy készétel komponensévé váltak vagy tipikusan jellegzetesek egy-egy kultúrára. Emellett ott a lehetősége annak, hogy bárki akár kedvére kísérletezhet, keverheti az összeillőket, vagy éppen teljesen új kompozíciókat kreálhat. A fűszereket gyakran használjuk, főzünk velük, élvezzük az ízüket.

De gondolt-e már arra, hogy ezeknek a növényeknek a gasztronómiai élményen túl egészségmegőrző, gyógyító vagy lelki harmonizáló hatása is van?

Bemutatunk Önöknek 3 növényt, amelyeknek a konyhán kívül is rendkívül kedvező hatása van a szervezetünkre:

  1. Fekete bors (Piper nigrum):

Melegítő hatású, testileg-lelkileg frissítő, tonizáló illóolaj. Emésztést segítő hatással rendelkezik. Serkenti a vérkeringést, ezért pár cseppet hordozóolajba, masszázskeverékbe keverve kiválóan kezelhető vele a narancsbőr, de hatékony a reumás panaszokra is.

Vérkeringés fokozó hatása nagyon jó az érrendszerre, fokozza az agyi vérkeringést és éppen emiatt alkalmas idegi kimerültség ellen, illetve alacsony libidó esetén is, hiszen kiváló afrodiziákum.

Ajánlott bárkinek, aki szeretne friss lendületet, miközben lelkileg is kiegyensúlyozott marad.

  1. Kapor (Anethum graveolens):

A jellegzetes ízű és illatú növényt a magyar konyhában is régóta használják. Kiváló hatással van az emésztésre, görcsoldó és a puffadás csökkentő. Antibakteriális hatása is segíti az esetleges gyomorbetegségekből való gyorsabb kilábalást. A kapor képes csökkenteni a vércukorszintet, ezért kezelőorvossal, természetgyógyásszal konzultálva kiegészítője lehet a magas vércukorszint kezelésének. A növényt fogyaszthatjuk frissen az ételeinkbe keverve, az illóolajból pedig készítsünk szaglókeveréket. Egy kisebb üvegbe töltsünk sót és erre cseppentsünk 10-15 csepp kapor olajat, hogy így belélegezve segítsük a szervezetünk regenerálódását.

  1. Oregánó (Origanum vulgare compactum):

A mediterrán konyhából ismert fűszernövénynek nagyon jelentős egészségmegőrző hatása van. Erős baktérium- és gombaölő, emiatt antibakteriális vagy gombás bőrbetegségre ható kozmetikai készítményekben ajánlott az alkalmazása. (Mivel az oreganó tisztán erős maró hatású, ezért 2-5 csepp elegendő belőle egy 30 ml-es hordozóolajban való hígításhoz).

Vírusellenes hatása miatt segítségünkre lehet a náthás, influenzás időszakban is, de gyomorbántalmakra, vírus által okozott gyomorpanaszokra is használható.

Próbálja ki az Oshadhi illóolajai közül a fekete borsot, a kaprot és az oregánót, hogy megismerje közelebbről ezeknek a csodálatos növényeknek a szervezetre gyakorolt pozitív hatását.

A három illóolaj használata nem ajánlott terhesség ideje alatt, illetve 6 év alatti kisgyerekeknek.

Bőrön való használat esetén keverjük növényi olajba, hordozóolajba, hogy elkerüljük az esetleges bőrirritációt.

Bármilyen kérdése van írjon nekünk az info@oshadhi.hu email címre.

A fekete bors illóolaj elérhető a webáruházunkban:

http://www.oshadhi.hu/termekek/feketebors-bio-piper-nigrum-5-ml/

A kapor illóolaj elérhető a webáruházunkban:

http://www.oshadhi.hu/termekek/dill-herb-kapor-bio-anethum-graveolens/

Az oregánó illóolaj elérhető a webáruházunkban:

http://www.oshadhi.hu/termekek/oregano-bio-oreganum-compactum-5-ml/

 

Írta: Sós Gabriella

Illóolajok a szaunában

Illóolajok a szaunában

 

Bizonyára Önök is találkoztak már azokkal a titokzatos, sejtelmesen kivilágított, vonzóan meleg és különlegesen illatozó kis szobácskákkal, amelyek megtalálhatóak a legtöbb fürdőben, wellness szállodában vagy fitness teremben. Lehet, hogy eddig nem értették, hogy miért is jó másoknak bemenni ebbe a forró kis helyiségbe, jól leizzadni, esetleg utána még hideg fürdőt is venni. Aki még nem próbálta, valószínűleg nem tudja, milyen frissítő, tonizáló hatású, különösen ezeken a hideg napokon a szaunázás, illetve a gőzfürdőzés. Számtalan kiváló hatása segít megőrizni testünk és lelkünk fittségét és egészségét.

A szauna és a gőzfürdő hasonló hatásokkal bíró, ám különböző módon működő rendszer.  A gőzfürdőben viszonylag alacsony, 40 °C fok körüli a hőmérséklet, míg a páratartalom a 100%-ot is eléri. A csempézett helyiségbe általában egy központi generátor porlasztja a vizet és biztosítja a folyamatos magas páratartalmat. A szaunában viszont forró, közel 100 °C is lehet a levegő, míg a páratartalom nagyon alacsony. A forró kövekre, amivel a levegőt melegítik, vizet önthetünk, amivel meg lehet emelni a páratartalmat, körülbelül 10%-ra. Ebbe a vízbe lehet keverni illóolajokat és aromavizeket, attól függően, hogy a szaunával töltött időt az egészségmegőrzés melyik szegmensére szeretnénk alkalmazni. A szaunázás számtalan pozitív hatása közül kiemelünk néhányat, amivel reméljük mindenkinek meghozzuk a kedvét, ehhez a testet-lelket simogató téli kikapcsolódáshoz.

  • Relaxáció

A legfőbb oka, amiért mindenkinek ki kellene próbálni a szaunát vagy a gőzfürdőt, az első sorban nem más, mint a teljes kikapcsolódás. Egy kemény edzés vagy egy átdolgozott nap után a legfontosabb dolog, amire szüksége lehet a pihenés, ami a szaunában egészen biztosan lehetséges. A meleg és a csendes közeg, nyugtató illóolajokkal kombinálva segítségére lesz abban, hogy kiszakadjon az Önt körülvevő mindennapokból és pár percre más színben lássa a világot.

  • Szép bőr

A szauna melege, illetve a forró gőz megnyitja a pórusokat, amik elkezdenek megtisztulni. A bőrre a nap folyamán lerakódott kosz, a smink és minden más szennyeződés itt gyorsan könnyedén kitisztul és ragyogóan friss lesz a bőrünk, tiszták lesznek a pórusaink. A szauna, illetve a gőzfürdő serkenti a vérkeringést, ami segíti a bőr vérellátását és ösztönzi a megújulásra. Egy törölköző vagy egy speciális szauna kesztyű segítségével óvatosan végig dörzsölhetjük a felpuhult bőrt és így megszabadulunk az elhalt hámsejtektől. Ezek után garantáltan puha friss és tiszta bőrrel távozhatunk a forró gőzfürdőből.

  • Méregtelenítés

Függetlenül attól, hogy milyen egészséges és kiegyensúlyozott életmódod folytat, előfordulhat, hogy élelmiszerekből, tisztítószerekből vagy a levegőből méreganyagok raktározódnak el a szervezetében. A legegyszerűbb módja annak, hogy a szervezetünk megbirkózzon ezekkel a toxikus anyagokkal, az ha elmegyünk a szaunába, ahol a forró levegő segít felturbózni a szervezet tisztító mechanizmusát.

A szauna relaxáló hatásától a vérkeringés fokozásán keresztül a bőr szépítéséig minden jótékony hatása fokozható a szaunázásnak, ha minőségi, koncentrált növényi hatóanyagokat tartalmazó, tiszta illóolajokat használ közben. Az OSHADHI szaunázásra kifejlesztett illóolaj keveréke a benne található szibériai fenyő, a rozmaring és az eukaliptusz globulus illóolajokkal egyszerre hat jótékonyan a fáradt testre, a megújulásra váró lélekre, illetve a légutakat is kiválóan tisztítja. Öntsön 5-10 cseppet egy jéggolyóra és úgy dobja a forró köre, de belecseppentheti a szaunadézsa vizébe is, amely a hő hatására magától párolog a szauna légterében. A felhasznált mennyiséget csökkentheti, illetve növelheti a szauna méretétől függően. Mindig annyi illóolajat használjon csak ami enyhe kellemes illatot ad.

Fontos, hogy a szaunában mindig teljesen tiszta, szintetikus adalékanyagoktól mentes illóolajokat használjanak, amilyenek az OSHADHI termékei, mivel a meleg gőzzel együtt belélegezve a tüdőn keresztül a véráramba is bekerülhetnek ezek az anyagok, illetve a bőrön keresztül is felszívódhatnak a szervezetünkbe.

Kívánunk mindenkinek frissítő kikapcsolódást a szaunázás világában.

A szauna keverékünket az alábbi linkre kattintva megrendelheti a webáruházunkban:

Szauna keverék 5 ml

 

OSHADHI

Passion for nation – Szenvedélyünk a természet

 

 

 

Stressz kezelése az aromaterápia segítségével

Stressz kezelése az aromaterápia segítségével

Az ősz beköszönte nem csak a természetre van hatással. A fák levelei átalakulnak, barnás, sárgás színeikkel pompáznak a fákon, míg végül a fagyos, téli időben le nem hullanak. Az állatvilág is készül a téli pihenőre, a lassú, hideg napokra.

A szeptemberi iskolakezdéssel járó aggodalmak, a korán kelés, a sok új feladat, a nappalok rövidülése és a hőmérséklet csökkenése a mi szervezetünket is megviseli, rátelepedhet a hangulatukra, amitől feszültnek ingerlékenynek fogjuk magunkat érezni. Ezt a nyugtalan, aggódással teli, fizikailag és lelkileg feszült helyzetet vagyis a stresszt érdemes kezelni, hiszen tartós jelenléte negatív hatással van a fizikai állapotunkra, befolyásolja a hangulatunkat, kevésbé leszünk energikusak és ez a közvetlen környezetünkre is kihat.

Az aromaterápia tökéletesen alkalmas a stressz okozta tünetek enyhítésére, mert bárki a saját igényei szerint, a problémáinak mértéke alapján tudja alkalmazni. Ha előtör a szorongás, stresszes helyzetbe kerülünk, vagy a fáradság miatt ingerlékenyek leszünk, az illóolajokat segítségül hívhatjuk, a nap bármely szakában. Az növényi hatóanyagok az olajokból, a bőrön keresztül vagy a belégzés során a tüdőnkből kerülnek a véráramba, hogy ott fejtsék ki a  hatásukat, míg az illatuk az orrunkon keresztül közvetlenül az agyba szállítják az információt, ezzel oldva a feszült helyzetet.

A reggeli készülődés során, sőt már az ébredéskor is kialakulhat egy szorongó érzés, amikor csak arra tudunk gondolni, hogy legyen már vége a napnak. Ahol kisgyerekek vannak a családban és többen indulnak útnak reggel, ott ez hatványozottan előfordulhat. Aki teheti még este készítse elő a másnapi ruháit, készítse egy helyre azokat a dolgokat, amiket magával szeretne vinni. Listát is lehet írni, a napi teendőkről, így reggel nem lesz tele a fejünk a sok intézni való dolgok sokaságával és napközben elégedetten pipálhatjuk ki az elintézett ügyeket.

Energiát és lendületet vihetünk a napba, ha már reggel elindítunk egy diffúzort (illóolajporlasztót) a lakásban. Válasszuk a citrom, a narancs vagy a grépfrút olajat, amiből 3-4 csepp megtölti a szobát a napfény illatával, amitől még egy borongós nap is vidáman indul el. OSHADHI keverékek között is számtalan kitűnő illóolaj kombináció közül válogathat. Akár “Mediterrán keverék”, a “Citrus liget”, a “Narancs liget” vagy az “Édes ébredés”. keverékből választ, 3-4 csepp elegendő ahhoz, hogy a szoba kellemes frissítő, energizáló illattal teljen meg.

Ha napközben kerülünk stresszes helyzetbe, vagy úgy érezzük, hogy bizonyos pillanatokban, már nehezen tudunk higgadtan döntéseket hozni, akkor használjon szaglókeveréket. Egy jól záródó kis flakont vagy üvegcsét (kb. 10 ml-es) töltsön meg félig sóval. Ebbe keverjen 10 csepp levendula és 5 csepp bergamot illóolajat. Ha fejfájása is szokott lenni, akkor keverhet még bele 1-2 csepp menta illóolajat is. Az üvegcsét zárja vissza és jól rázza össze, hogy a sószemek magukba szívják az olajokat. Ezt a kis üvegbe zárt természetet, bárhova magával viheti a táskájába, vagy tarthatja az autóban és így ezzel a finom, illatos szelíd módszerrel oldhatja a szorongást. Fáradt feszült helyzetben a kis üveget nyissa ki, és körülbelül 5-10 cm távolságból lélegezzen mélyeket az illatkeverékből, ha teheti, hunyja be a szemét és próbálja átadni magát az illatokból áradó nyugalom érzésének. Ha bevált a módszer, kísérletezhet más illóolaj kombinációkkal, a fenyők és citrusok különböző fajtáit próbálhatja ki. Konkrét recepteket találhat az OSHADHI blogbejegyzéseiben.

Egy fárasztó nap után, az estének kellene jelentenie a pihentető átmenetet az aktív nappal és a feltöltődést nyújtó éjszaka között. Nem csak az alvással töltött idő mennyisége, de a minősége is meghatározza, hogy a következő napunk milyen hangulatban telik. Ezért fontos, hogy este ne zaklatottan hajtsuk álomra a fejünket. A gyerekek számára kiemelkedően fontos, de a felnőttek se feledkezzenek meg az esti rutinról, a nap levezetéséről, ami jelentheti az aznap történt események átgondolását, a konfliktusok feloldását és különösen azoknak a pillanatoknak a számbavételét, amik értelmet adtak a napnak, amire boldogan gondolunk vissza és amik lendületet adnak a következő nap folytatásához.

A diffúzorba cseppentsünk pár csepp levendula olajat este vagy válasszuk az OSHADHI “Relaxációs keveréket” “Nyugalom keveréket” vagy az “Angyali keveréket”.

Amint látják, az illóolajok csodálatos tulajdonsági segítenek, hogy a természet erejét használva egyensúlyt teremtsenek a mindennapjaiban, segítenek, hogy a hangulata stabil és nyugodt maradjon.

Nyugodt és pihentető őszi napokat kívánunk mindenkinek!

Amennyiben a készítmények használatával kapcsolatban kérdése lenne, írjon nekünk az info@oshadhi.hu címre.

A blogban szereplő készítményeket a webáruházban vásárolhatja meg, az alábbi linkre kattintva:

http://www.oshadhi.hu/termekek/grapefruit-bio-citrus-paradisi-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/narancs-edes-bio-citrus-sinensis-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/citrom-bio-citrus-limonum-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/mediterran-keverek-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/citrus-liget-keverek-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/narancs-liget-keverek-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/edes-ebredes-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/lavender-highland-bio-lavandula-angustifolia-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/bergamot-bio-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/nyugalom-keverek-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/angyali-keverek-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/relaxacios-keverek-5-ml/

Oshadhi diffúzorok:

http://www.oshadhi.hu/termekek/crystal-diffuzor-fatalpu-230-v/

 

Írta: Sós Gabriella

Utazzunk együtt illóolajokkal!

Utazzunk együtt illóolajokkal!

Egy nyaralás megszervezése rengeteg izgalmas pillanatot tartogat számunkra, ami már hetekkel az utazás előtt a világ bármely pontjára képes elröpíteni a gondolatainkat. Az úti céltól függetlenül jóleső érzés előre szervezni, olvasgatni, nézegetni fotókat, terveket készíteni, programokon gondolkodni, a látnivalók sokaságát összegyűjteni és listákat írni a teendőkről. Már előre összeállíthatjuk a ruhatárunkat, végig gondolhatjuk az utazás előtti nap teendőit vagy éppen a bőröndünk tartalmát.

Annak ellenére, hogy a rutinos utazóknak már bevált praktikáik vannak és jól megszokott rutinnal csomagolják be a nélkülözhetetlen darabokat a poggyászba, mindenkinek jól jöhet egy kis segítség. Mi abban próbálunk segíteni Önöknek, hogy felhívjuk a figyelmüket pár termékünkre, amik hasznosak lehetnek egy nyaralás során és megkönnyítik a dolgukat abban, hogy kellemes élményekkel gazdagodva térjenek vissza az útról.

A szállásunk eléréséig néha hosszú út vezet, ami akkor is rendkívül fárasztó, ha fizikailag nem tűnik megterhelőnek. Sokan pedig kifejezetten szenvednek, az utazás során jelentkező stressztől, szorongástól, ami számtalan tünetet produkál: a fejfájástól a hányingerig. A rossz közérzet veszélyes is lehet, ha autóban ülünk és vezetni, koncentrálni kell.

Ezekre az esetekre ajánljuk, hogy állítson össze egy kis neszesszerbe egy illóolajokból álló készletet, amit bátran használhat autóban, vonaton, buszon, de repülőgépen is. Ha egy kis 5ml-es üvegekből álló készletet visz magával, akkor a repülőgépre is felviheti a kézipoggyászban. Az utazásra frissítő, fertőtlenítő, görcsoldó, szorongásoldó és gyomorpanaszokra, hányingerre enyhülést hozó illóolajokat vigyünk magunkkal. Ezen kívül ajánlatos még egy kis flakonba (30-50 ml) hordozó olajat is a bőröndbe csomagolni, amit akkor használhatunk, ha keveréket szeretnénk készíteni: napégésre, testápolásra, rovarcsípésre vagy masszírozáshoz.

Az Oshadhi ajánlata egy kis utazó készlet összeállításához

Illóolajok, amiket kis üvegekben, zárható nejlon tasakban, és ezen felül egy  neszesszerben érdemes szállítani:

  • Levendula (lavandula angustifolia): utazás során bármilyen stresszhelyzetben használható, belélegezve, oldja a feszültséget, segít az alvásproblémákon. Hordozó olajba keverve pár cseppet, gyulladt bőrre, napégésre, rovarcsípésre ajánljuk.
  • Borsmenta (Mentha piperita): hányingerre, puffadásra, gyomorpanaszokra, azonnal enyhülést nyújt. Hűsítő hatásával segítségünkre lehet a nagy meleget elviselni, hordozó olajba keverve, enyhíti a zúzódásokat, izomfájdalmakat, görcsöket, akár fejfájásról vagy menstruációs görcsről van szó.
  • Citrom (Citrus limonum): a citrom héjából készült illóolaj igazi felfrissítő élményt nyújthat egy fárasztó utazás során. Ha autóval utazik, használja az Oshadhi autóban használható aroma diffúzorát, amibe ha pár csepp citrom olajat tesz, egész úton frissen és energikusan utazhat. A citromolajat használhatja a szállodai szobában is, ha fertőtleníteni szeretné a szoba levegőjét és elűzné a kellemetlen illatokat.
  • Teafa (Melaleuca alternifolia): első számú ellensége a baktériumoknak. Kiváló fertőtlenítő szer, hordozó olajba téve, használjuk sebgyógyításhoz, illetve a bőr fertőtlenítésére.
  • Eukaliptusz radiata (Eucalyptus radiata): a nyári melegben is előfordulhat légúti megbetegedés. Náthára kiválóan működik az eukaliptusz olaj, akár párologtatni a szobában vagy hordozóolajjal keverve a mellkasra, hátra masszírozva. Az eukaliptusz az illatával a rovarokat és a szúnyogokat is távol tartja tőlünk.

Hordozó olaj:

  • Utazáshoz sokféle hordozó olaj lehet megfelelő, amit jól záródó kis üvegekben, flakonokban lehet szállítani. Válasszon egy vagy többfélét: édesmandula, olíva, szezám vagy jojoba olajok közül.

Napozás utáni bőrápoláshoz:

  • ajánljuk a hűsítő Aloe vera géleket, melyek hidratálják és ápolják a nap és víz által igénybe vett bőrt, a praktikus pumpás kiszerelése pedig megkönnyíti a használatát. Napozás után használja az Aloe kamilla, Aoe levendula vagy az Aloe mentol termékeket.

Rovarok ellen:

  • A szállodai szobától, sátortól, autótól távol tartsa a sok kellemetlenséget okozó szúnyogokat, ajánljuk diffúzorba cseppentve az Oshadhi Szúnyogstop illóolaj keveréket, amit lelkiismeret-furdalás nélkül használhat a gyerekeknél is, mivel ez a termék a tisztán növényi összetevők segítségével űzi el hatékonyan a szúnyogokat úgy, hogy eközben az illata is kellemes élményt nyújt.
  • Amennyiben mégis megtörtént a baj és szúnyogcsípések rontják el a nyaralás legkellemesebb pillanatait, az Aloe Levendula roll on készítmény azonnali enyhülést hoz a viszkető érzésre. Ez a termék, olyan praktikus csomagolású, hogy bárhova magunkkal vihetjük, mert a legkisebb táskában és zsebben is elfér.

+ 1 ráadás:

Elkészíthetnek egy 5 ml-es üvegcsébe előre egy keveréket. Ebbe kerüljön:

Ezután töltsék fel az üveget hordozó olajjal (a szezám olaj jó választás lehet). Ezt a kis keveréket a nyaralás során sokoldalúan használhatják. Belélegezve frissítő hatású, elűzi a szorongást, segít jobban koncentrálni. Autóban, hajóúton szagolgatva, elűzi a hányingert. Pár csepp a halántékra dörzsölve, pedig gyógyír lehet a fejfájásra, zúzódásnál, izomfájdalmaknál is azonnal enyhülést nyújt a sajgó testrészeknek. A bőrön való használat után azonban kerüljük a közvetlen napsütést!.

Mindenkinek élményekben és feltöltődésben gazdag nyaralást kívánunk!

Oshadhi

Végre itt a nyár!

Végre itt a nyár!

Idén hosszú tavasz előzte meg a nyári időt, de a meleg szerelmeseinek jó hír, hogy végre beköszöntött az igazi strandidő.

Júliustól a gyerekek és a fiatalok is mentesülnek a kötelezettségek alól és a felnőttek közül is sokan mehetnek szabadságra, hogy vízparton töltsék el a szabadidejüket. Ebben az időben összehasonlíthatatlanul jobb érzés a medence szélén pihenni a tikkasztó melegben és élvezni a hideg vízcseppek hűsítő hatását, mint a város forró utcáin keresni kikapcsolódást.

Élvezzük ki a meleg lágy szellő cirógatását, feküdjünk a selymes zöld pázsitra és nézegessük az apró virágokat, miközben feltöltődünk a nap éltető energiája által. Nehéz választani a friss gyümölcsök és a színes, jeges, hűsítő italok sokaságából, amiket a szabadban egy fa lombjának az árnyékában elfogyasztva a felfrissülés igazi élményével ajándékozhatjuk meg magunkat.

A sok csodás érzés mellett ezek az élmények sokszor veszélyeket is rejtenek magukban, mert a hűség, az erős meleg, a tűző napsütés, a hosszú tartós forróság többszörös veszélyforrás lehet a szervezetünk, illetve a bőrünk számára. A legjobb, ha idejében fokozatosan ráhangolódunk a strandszezonra és már kora tavasszal elkezdünk rövidebb ideig (5-10 perc) napozni, hogy ne hirtelen érje a bőrünket a legerősebb nyári napsütés. Az érzékenyebb bőrűek magas faktorszámú naptejeket használjanak. A napsütéshez szokott emberek viszont készíthetnek természetes növényi olajokból összeállított napolajat maguknak, mivel ezek az olajok rendelkeznek fényvédő hatással, ami egy alacsonyabb faktorszámú napvédő készítménynek felel meg. A tisztán növényi olajokból készített napolajunkhoz szükség lesz, lehetőleg egy sötét üvegre, amiben egyenlő arányban keverjük össze a következő olajokat:

  • 1 rész mogyoró olaj
  • 1 rész szezám olaj
  • 1 rész oliva olaj
  • 1 rész avokádó olaj

Még ezt a keveréket használva se menjünk ki a napra 11 és 15 óra között, inkább a kora reggeli, illetve késő délutáni órákat használjuk napozásra. Fürdés után mindig kenjük újra magunkat. Ezt a keveréket kis mennyiségben a hajunkon is alkalmazhatjuk, hogy megóvjuk a nap és a víz szárító hatásától. Öntsön belőle egy keveset a tenyerébe és oszlassa el a nedves haján.

Napozás után átkenhetjük magunkat egy

  • 1 rész körömvirág macerátum
  • 1 rész avokádó olaj
  • 1 rész argán olajból készített keverékkel, amivel megnyugtathatjuk a kipirult bőrünket és megóvhatjuk a kiszáradástól.

A napon már picit kipirosodott, enyhén leégett bőrnek igazi megnyugvást jelent az aloe vera. Ez a növény regenerálja a bőrt, megnyugtatja és hidratálja. Napégésre ajánljuk az Oshadhi Aloe mentol készítményét, ami extra hűsítést nyújt az átmelegedett bőrünknek.

Kánikulában, a strandon vagy ha éppen nem vízparton töltjük az időnket, akkor is hűsíthetjük magunkat egy csodálatos illatú hidrolátum keverékkel. Egy szórófejes flakonba keverjünk bele:

2 evőkanál rózsa hidrolátumot

2 evőkanál édes levendula hidrolátumot

1 dl tiszta vizet

és ezzel  permetezzük magunkat, a bőrünket, hajunkat.

A hidrolátumok egyszerre kápráztatják el illatukkal a környezetünket és közben hidratálják, hűsítik bőrünket. És nagyon fontos, hogy csak természetes tisztán növényi alapanyagból készül, ezért nem terhelik a szervezetünket káros anyagokkal.

A nagy melegben természetesen a bőrápolás mellett ne feledkezzünk meg a folyamatos folyadékpótlásról sem!

Ezekkel a receptekkel kívánunk mindenkinek csodálatos és pihentető nyári napokat!

 

 

Oshadhi

Passion for nature