Stressz kezelése az aromaterápia segítségével

Stressz kezelése az aromaterápia segítségével

Az ősz beköszönte nem csak a természetre van hatással. A fák levelei átalakulnak, barnás, sárgás színeikkel pompáznak a fákon, míg végül a fagyos, téli időben le nem hullanak. Az állatvilág is készül a téli pihenőre, a lassú, hideg napokra.

A szeptemberi iskolakezdéssel járó aggodalmak, a korán kelés, a sok új feladat, a nappalok rövidülése és a hőmérséklet csökkenése a mi szervezetünket is megviseli, rátelepedhet a hangulatukra, amitől feszültnek ingerlékenynek fogjuk magunkat érezni. Ezt a nyugtalan, aggódással teli, fizikailag és lelkileg feszült helyzetet vagyis a stresszt érdemes kezelni, hiszen tartós jelenléte negatív hatással van a fizikai állapotunkra, befolyásolja a hangulatunkat, kevésbé leszünk energikusak és ez a közvetlen környezetünkre is kihat.

Az aromaterápia tökéletesen alkalmas a stressz okozta tünetek enyhítésére, mert bárki a saját igényei szerint, a problémáinak mértéke alapján tudja alkalmazni. Ha előtör a szorongás, stresszes helyzetbe kerülünk, vagy a fáradság miatt ingerlékenyek leszünk, az illóolajokat segítségül hívhatjuk, a nap bármely szakában. Az növényi hatóanyagok az olajokból, a bőrön keresztül vagy a belégzés során a tüdőnkből kerülnek a véráramba, hogy ott fejtsék ki a  hatásukat, míg az illatuk az orrunkon keresztül közvetlenül az agyba szállítják az információt, ezzel oldva a feszült helyzetet.

A reggeli készülődés során, sőt már az ébredéskor is kialakulhat egy szorongó érzés, amikor csak arra tudunk gondolni, hogy legyen már vége a napnak. Ahol kisgyerekek vannak a családban és többen indulnak útnak reggel, ott ez hatványozottan előfordulhat. Aki teheti még este készítse elő a másnapi ruháit, készítse egy helyre azokat a dolgokat, amiket magával szeretne vinni. Listát is lehet írni, a napi teendőkről, így reggel nem lesz tele a fejünk a sok intézni való dolgok sokaságával és napközben elégedetten pipálhatjuk ki az elintézett ügyeket.

Energiát és lendületet vihetünk a napba, ha már reggel elindítunk egy diffúzort (illóolajporlasztót) a lakásban. Válasszuk a citrom, a narancs vagy a grépfrút olajat, amiből 3-4 csepp megtölti a szobát a napfény illatával, amitől még egy borongós nap is vidáman indul el. OSHADHI keverékek között is számtalan kitűnő illóolaj kombináció közül válogathat. Akár “Mediterrán keverék”, a “Citrus liget”, a “Narancs liget” vagy az “Édes ébredés”. keverékből választ, 3-4 csepp elegendő ahhoz, hogy a szoba kellemes frissítő, energizáló illattal teljen meg.

Ha napközben kerülünk stresszes helyzetbe, vagy úgy érezzük, hogy bizonyos pillanatokban, már nehezen tudunk higgadtan döntéseket hozni, akkor használjon szaglókeveréket. Egy jól záródó kis flakont vagy üvegcsét (kb. 10 ml-es) töltsön meg félig sóval. Ebbe keverjen 10 csepp levendula és 5 csepp bergamot illóolajat. Ha fejfájása is szokott lenni, akkor keverhet még bele 1-2 csepp menta illóolajat is. Az üvegcsét zárja vissza és jól rázza össze, hogy a sószemek magukba szívják az olajokat. Ezt a kis üvegbe zárt természetet, bárhova magával viheti a táskájába, vagy tarthatja az autóban és így ezzel a finom, illatos szelíd módszerrel oldhatja a szorongást. Fáradt feszült helyzetben a kis üveget nyissa ki, és körülbelül 5-10 cm távolságból lélegezzen mélyeket az illatkeverékből, ha teheti, hunyja be a szemét és próbálja átadni magát az illatokból áradó nyugalom érzésének. Ha bevált a módszer, kísérletezhet más illóolaj kombinációkkal, a fenyők és citrusok különböző fajtáit próbálhatja ki. Konkrét recepteket találhat az OSHADHI blogbejegyzéseiben.

Egy fárasztó nap után, az estének kellene jelentenie a pihentető átmenetet az aktív nappal és a feltöltődést nyújtó éjszaka között. Nem csak az alvással töltött idő mennyisége, de a minősége is meghatározza, hogy a következő napunk milyen hangulatban telik. Ezért fontos, hogy este ne zaklatottan hajtsuk álomra a fejünket. A gyerekek számára kiemelkedően fontos, de a felnőttek se feledkezzenek meg az esti rutinról, a nap levezetéséről, ami jelentheti az aznap történt események átgondolását, a konfliktusok feloldását és különösen azoknak a pillanatoknak a számbavételét, amik értelmet adtak a napnak, amire boldogan gondolunk vissza és amik lendületet adnak a következő nap folytatásához.

A diffúzorba cseppentsünk pár csepp levendula olajat este vagy válasszuk az OSHADHI “Relaxációs keveréket” “Nyugalom keveréket” vagy az “Angyali keveréket”.

Amint látják, az illóolajok csodálatos tulajdonsági segítenek, hogy a természet erejét használva egyensúlyt teremtsenek a mindennapjaiban, segítenek, hogy a hangulata stabil és nyugodt maradjon.

Nyugodt és pihentető őszi napokat kívánunk mindenkinek!

Amennyiben a készítmények használatával kapcsolatban kérdése lenne, írjon nekünk az info@oshadhi.hu címre.

A blogban szereplő készítményeket a webáruházban vásárolhatja meg, az alábbi linkre kattintva:

http://www.oshadhi.hu/termekek/grapefruit-bio-citrus-paradisi-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/narancs-edes-bio-citrus-sinensis-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/citrom-bio-citrus-limonum-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/mediterran-keverek-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/citrus-liget-keverek-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/narancs-liget-keverek-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/edes-ebredes-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/lavender-highland-bio-lavandula-angustifolia-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/bergamot-bio-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/nyugalom-keverek-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/angyali-keverek-5-ml/

http://www.oshadhi.hu/termekek/relaxacios-keverek-5-ml/

Oshadhi diffúzorok:

http://www.oshadhi.hu/termekek/crystal-diffuzor-fatalpu-230-v/

 

Írta: Sós Gabriella

Tavaszi meghűlés, megfázás

Tavaszi meghűlés, megfázás

Az átmenet a télből a nyárba, nagyon sok csodálatos dologgal ajándékoz meg minket. A gyönyörű szép virágokkal, a napsütéssel, a hosszabb nappalokkal, a madárcsicsergéssel.

A felmelegedő idő lazább öltözködést tesz lehetővé, előkerülnek a rövidujjú pólók, a nyáriruhák. De az ingadozó, sokszor szélsőséges hőmérsékletváltozás le tudja gyengíteni az immunrendszer működését és ezzel fogékonyabbá tesz bennünket a vírusokkal szemben. Ahogy a hőmérséklet melegszik, többet tartózkodunk a szabadban, gyakoribbá válik az emberek között a fizikai kontaktus, több az érintkezés, az érintés az emberek között. A legyengült immunrendszer, és a közösségi programok kiváló lehetőséget jelentek a vírusok számára, hogy támadásba lendüljenek.

Másik probléma, ami miatt ebben az időszakban sokan lesznek betegek, az a nem megfelelő öltözködés. Ki ne szeretne tavasszal, minél hamarabb nyári hangulatba kerülni? Amint előkerülnek a szekrény mélyéről a rég elfelejtett tavalyi ruhák, olyan erős a késztetés felvenni azokat, hogy emiatt néha megfeledkezünk az évszaknak megfelelően, rétegesen öltözködni. Ilyenkor nappal gyakran megy fel a hőmérséklet 20 fok fölé, ami már egy sokkal lazább, nyárias öltözetet tesz lehetővé, viszont reggel és este ugyanezek a ruhák nagyon kevésnek bizonyulnak, és ezek is az immunrendszer legyengüléséhez, megfázáshoz vezetnek.

Azt javasoljuk, hogy öltözzön rétegesen, és aki teheti, vigyen magával váltó ruhát, kabátot, amiben reggel munkába mehet, és amit este magára kaphat egy kellemes laza esti programhoz, hogy ne fázzon meg. Egy szép új sál, egy könnyű kabát csak feldobhatja a tavaszi szettünket és nem fog emlékeztetni a nehéz téli kabátokra, vastag kardigánokra, de mégis megóv a meghűlés kellemetlen tünetitől.

Mint mindig, ilyenkor is rendkívül fontos a higiénia betartása, a gyakori kézmosás és az immunrendszer megfelelő támogatása. Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel biztosításáról és a szervezet igényeinek megfelelő, egészséges, vitaminokban gazdag ennivalókról.

De mi történik, ha mégis megtörtént a baj, megfáztunk és náthásak lettünk? Segítünk néhány tippel, hogy hogyan lehet kigyógyulni belőle minél hamarabb, hogy ne a szobából álmodozzanak betegen, azokról a barátainkról és a családtagjainkról, akik a szabadban a friss virágillatú levegőn élvezik a tavasz és a nyár első napjait. Az erős motiváltság szintén segít a gyógyulásban, de emellett megosztunk Önökkel pár receptet, ami segít legyőzni egy megfázást.

Fontos, hogy minden betegségnél először keressük fel az orvosunkat és kérjük ki a véleményét a kezelés lehetséges módjairól.

Fürdősó

Hozzávalók:

3 evőkanál tengeri só

4 csepp levendula (lavandula angustifolia)

4 csepp kakukkfű linalol (thymus vulgaris linalol)

4 csepp pálmarózsa (cimbopogon martinii)

az összetevőket keverjük össze, adjuk hozzá a fürdővizünkhöz és 20 percig élvezzük a fürdő hatását. Este elalvás előtt alkalmazzuk.

Fürdővízhez keverve ajánljuk még az Oshadhi Megfázás és influenza elleni fürdőolaját is.

Masszázs keverék

Hozzávalók:

2 csepp zsálya (salvia officinalis)

2 csepp madagaszkári kámforfa (cinnamonum camphora)

2 csepp mirtusz (mirtus communis)

2 csepp levendula (lavandula angustifolia)

2 csepp niaouli (melaleuca quinqenervia)

ezt keverjük hozzá fél deciliter jojoba olajhoz és ezzel masszírozzuk át a testünket elalvás előtt.

Párologtatáshoz pedig ajánljuk az Oshadhi “Élvezze a levegőt” illóolaj keveréket, illetve a közvetkező keveréket:

4 csepp citrom illóolajat

2 csepp grépfrut olajat (citrus paradisi)

2 csepp eukaliptusz radiata olajat tegyünk a párologtatóba vagy diffúzorba, hogy fertőtlenítsük a szoba levegőjét.

A keverékeket kismamák és gyermekek ne használják!

Kellemes, friss és betegségektől mentes tavaszi napokat kívánunk mindenkinek!