Fűszernövények kicsit másként

Fűszernövények kicsit másként

Ételeink elkészítése és elfogyasztása már réges-régen többet jelent, mint egy szükséges feladat az életünkben. Az emberek szeretik az étkezéseiknek megadni a módját, készülni rá, gondosan összeválogatva a hozzávalókat, előre eltervezve a kivitelezését és az elkészítését. Főzni magunknak vagy valakinek mindig egy izgalmas feladat, hiszen a készülő ételbe a hozzávalók mellett akarva-akaratlanul is belecsempészhetünk olyan komponenseket, amelyektől a főztünk igazán egyedi, sőt utánozhatatlan lesz. Azonban még akaratlanul is az érzelmeinkkel, gondolatainkkal, az egészségi állapotunkkal, sőt még a főzéshez használt eszközökkel is hatni tudunk a készülő étel minőségére. Ízesítőkkel, fűszerekkel előre eltervezhetjük a végeredményt, hiszen a fűszernövények nagy segítségünkre vannak abban, hogy jellegzetessé varázsolják az ételeinket.

Vannak régóta ismert kombinációjú fűszerek, melyek szinte kötelező jelleggel egy-egy készétel komponensévé váltak vagy tipikusan jellegzetesek egy-egy kultúrára. Emellett ott a lehetősége annak, hogy bárki akár kedvére kísérletezhet, keverheti az összeillőket, vagy éppen teljesen új kompozíciókat kreálhat. A fűszereket gyakran használjuk, főzünk velük, élvezzük az ízüket.

De gondolt-e már arra, hogy ezeknek a növényeknek a gasztronómiai élményen túl egészségmegőrző, gyógyító vagy lelki harmonizáló hatása is van?

Bemutatunk Önöknek 3 növényt, amelyeknek a konyhán kívül is rendkívül kedvező hatása van a szervezetünkre:

  1. Fekete bors (Piper nigrum):

Melegítő hatású, testileg-lelkileg frissítő, tonizáló illóolaj. Emésztést segítő hatással rendelkezik. Serkenti a vérkeringést, ezért pár cseppet hordozóolajba, masszázskeverékbe keverve kiválóan kezelhető vele a narancsbőr, de hatékony a reumás panaszokra is.

Vérkeringés fokozó hatása nagyon jó az érrendszerre, fokozza az agyi vérkeringést és éppen emiatt alkalmas idegi kimerültség ellen, illetve alacsony libidó esetén is, hiszen kiváló afrodiziákum.

Ajánlott bárkinek, aki szeretne friss lendületet, miközben lelkileg is kiegyensúlyozott marad.

  1. Kapor (Anethum graveolens):

A jellegzetes ízű és illatú növényt a magyar konyhában is régóta használják. Kiváló hatással van az emésztésre, görcsoldó és a puffadás csökkentő. Antibakteriális hatása is segíti az esetleges gyomorbetegségekből való gyorsabb kilábalást. A kapor képes csökkenteni a vércukorszintet, ezért kezelőorvossal, természetgyógyásszal konzultálva kiegészítője lehet a magas vércukorszint kezelésének. A növényt fogyaszthatjuk frissen az ételeinkbe keverve, az illóolajból pedig készítsünk szaglókeveréket. Egy kisebb üvegbe töltsünk sót és erre cseppentsünk 10-15 csepp kapor olajat, hogy így belélegezve segítsük a szervezetünk regenerálódását.

  1. Oregánó (Origanum vulgare compactum):

A mediterrán konyhából ismert fűszernövénynek nagyon jelentős egészségmegőrző hatása van. Erős baktérium- és gombaölő, emiatt antibakteriális vagy gombás bőrbetegségre ható kozmetikai készítményekben ajánlott az alkalmazása. (Mivel az oreganó tisztán erős maró hatású, ezért 2-5 csepp elegendő belőle egy 30 ml-es hordozóolajban való hígításhoz).

Vírusellenes hatása miatt segítségünkre lehet a náthás, influenzás időszakban is, de gyomorbántalmakra, vírus által okozott gyomorpanaszokra is használható.

Próbálja ki az Oshadhi illóolajai közül a fekete borsot, a kaprot és az oregánót, hogy megismerje közelebbről ezeknek a csodálatos növényeknek a szervezetre gyakorolt pozitív hatását.

A három illóolaj használata nem ajánlott terhesség ideje alatt, illetve 6 év alatti kisgyerekeknek.

Bőrön való használat esetén keverjük növényi olajba, hordozóolajba, hogy elkerüljük az esetleges bőrirritációt.

Bármilyen kérdése van írjon nekünk az info@oshadhi.hu email címre.

A fekete bors illóolaj elérhető a webáruházunkban:

http://www.oshadhi.hu/termekek/feketebors-bio-piper-nigrum-5-ml/

A kapor illóolaj elérhető a webáruházunkban:

http://www.oshadhi.hu/termekek/dill-herb-kapor-bio-anethum-graveolens/

Az oregánó illóolaj elérhető a webáruházunkban:

http://www.oshadhi.hu/termekek/oregano-bio-oreganum-compactum-5-ml/

 

Írta: Sós Gabriella

Utazzunk együtt illóolajokkal!

Utazzunk együtt illóolajokkal!

Egy nyaralás megszervezése rengeteg izgalmas pillanatot tartogat számunkra, ami már hetekkel az utazás előtt a világ bármely pontjára képes elröpíteni a gondolatainkat. Az úti céltól függetlenül jóleső érzés előre szervezni, olvasgatni, nézegetni fotókat, terveket készíteni, programokon gondolkodni, a látnivalók sokaságát összegyűjteni és listákat írni a teendőkről. Már előre összeállíthatjuk a ruhatárunkat, végig gondolhatjuk az utazás előtti nap teendőit vagy éppen a bőröndünk tartalmát.

Annak ellenére, hogy a rutinos utazóknak már bevált praktikáik vannak és jól megszokott rutinnal csomagolják be a nélkülözhetetlen darabokat a poggyászba, mindenkinek jól jöhet egy kis segítség. Mi abban próbálunk segíteni Önöknek, hogy felhívjuk a figyelmüket pár termékünkre, amik hasznosak lehetnek egy nyaralás során és megkönnyítik a dolgukat abban, hogy kellemes élményekkel gazdagodva térjenek vissza az útról.

A szállásunk eléréséig néha hosszú út vezet, ami akkor is rendkívül fárasztó, ha fizikailag nem tűnik megterhelőnek. Sokan pedig kifejezetten szenvednek, az utazás során jelentkező stressztől, szorongástól, ami számtalan tünetet produkál: a fejfájástól a hányingerig. A rossz közérzet veszélyes is lehet, ha autóban ülünk és vezetni, koncentrálni kell.

Ezekre az esetekre ajánljuk, hogy állítson össze egy kis neszesszerbe egy illóolajokból álló készletet, amit bátran használhat autóban, vonaton, buszon, de repülőgépen is. Ha egy kis 5ml-es üvegekből álló készletet visz magával, akkor a repülőgépre is felviheti a kézipoggyászban. Az utazásra frissítő, fertőtlenítő, görcsoldó, szorongásoldó és gyomorpanaszokra, hányingerre enyhülést hozó illóolajokat vigyünk magunkkal. Ezen kívül ajánlatos még egy kis flakonba (30-50 ml) hordozó olajat is a bőröndbe csomagolni, amit akkor használhatunk, ha keveréket szeretnénk készíteni: napégésre, testápolásra, rovarcsípésre vagy masszírozáshoz.

Az Oshadhi ajánlata egy kis utazó készlet összeállításához

Illóolajok, amiket kis üvegekben, zárható nejlon tasakban, és ezen felül egy  neszesszerben érdemes szállítani:

  • Levendula (lavandula angustifolia): utazás során bármilyen stresszhelyzetben használható, belélegezve, oldja a feszültséget, segít az alvásproblémákon. Hordozó olajba keverve pár cseppet, gyulladt bőrre, napégésre, rovarcsípésre ajánljuk.
  • Borsmenta (Mentha piperita): hányingerre, puffadásra, gyomorpanaszokra, azonnal enyhülést nyújt. Hűsítő hatásával segítségünkre lehet a nagy meleget elviselni, hordozó olajba keverve, enyhíti a zúzódásokat, izomfájdalmakat, görcsöket, akár fejfájásról vagy menstruációs görcsről van szó.
  • Citrom (Citrus limonum): a citrom héjából készült illóolaj igazi felfrissítő élményt nyújthat egy fárasztó utazás során. Ha autóval utazik, használja az Oshadhi autóban használható aroma diffúzorát, amibe ha pár csepp citrom olajat tesz, egész úton frissen és energikusan utazhat. A citromolajat használhatja a szállodai szobában is, ha fertőtleníteni szeretné a szoba levegőjét és elűzné a kellemetlen illatokat.
  • Teafa (Melaleuca alternifolia): első számú ellensége a baktériumoknak. Kiváló fertőtlenítő szer, hordozó olajba téve, használjuk sebgyógyításhoz, illetve a bőr fertőtlenítésére.
  • Eukaliptusz radiata (Eucalyptus radiata): a nyári melegben is előfordulhat légúti megbetegedés. Náthára kiválóan működik az eukaliptusz olaj, akár párologtatni a szobában vagy hordozóolajjal keverve a mellkasra, hátra masszírozva. Az eukaliptusz az illatával a rovarokat és a szúnyogokat is távol tartja tőlünk.

Hordozó olaj:

  • Utazáshoz sokféle hordozó olaj lehet megfelelő, amit jól záródó kis üvegekben, flakonokban lehet szállítani. Válasszon egy vagy többfélét: édesmandula, olíva, szezám vagy jojoba olajok közül.

Napozás utáni bőrápoláshoz:

  • ajánljuk a hűsítő Aloe vera géleket, melyek hidratálják és ápolják a nap és víz által igénybe vett bőrt, a praktikus pumpás kiszerelése pedig megkönnyíti a használatát. Napozás után használja az Aloe kamilla, Aoe levendula vagy az Aloe mentol termékeket.

Rovarok ellen:

  • A szállodai szobától, sátortól, autótól távol tartsa a sok kellemetlenséget okozó szúnyogokat, ajánljuk diffúzorba cseppentve az Oshadhi Szúnyogstop illóolaj keveréket, amit lelkiismeret-furdalás nélkül használhat a gyerekeknél is, mivel ez a termék a tisztán növényi összetevők segítségével űzi el hatékonyan a szúnyogokat úgy, hogy eközben az illata is kellemes élményt nyújt.
  • Amennyiben mégis megtörtént a baj és szúnyogcsípések rontják el a nyaralás legkellemesebb pillanatait, az Aloe Levendula roll on készítmény azonnali enyhülést hoz a viszkető érzésre. Ez a termék, olyan praktikus csomagolású, hogy bárhova magunkkal vihetjük, mert a legkisebb táskában és zsebben is elfér.

+ 1 ráadás:

Elkészíthetnek egy 5 ml-es üvegcsébe előre egy keveréket. Ebbe kerüljön:

Ezután töltsék fel az üveget hordozó olajjal (a szezám olaj jó választás lehet). Ezt a kis keveréket a nyaralás során sokoldalúan használhatják. Belélegezve frissítő hatású, elűzi a szorongást, segít jobban koncentrálni. Autóban, hajóúton szagolgatva, elűzi a hányingert. Pár csepp a halántékra dörzsölve, pedig gyógyír lehet a fejfájásra, zúzódásnál, izomfájdalmaknál is azonnal enyhülést nyújt a sajgó testrészeknek. A bőrön való használat után azonban kerüljük a közvetlen napsütést!.

Mindenkinek élményekben és feltöltődésben gazdag nyaralást kívánunk!

Oshadhi

Illóolajok, növényi olajok a fittebb életmód elősegítéséhez

Illóolajok, növényi olajok a fittebb életmód elősegítéséhez

A strandszezon beköszöntével sokan kezdenek újra intenzív sportos életet élni, hogy a fürdőruhát és a nyári ruhát is magabiztosabban tudják viselni. Már nem lehet a téli kabátban elrejtőzni. Irány a fitneszterem vagy futás, jógázás a szabadban!

Függetlenül attól, hogy hol és milyen sportot érzünk magunkénak, a kalóriák elégetése és az aktív vonzó megjelenés lebeg a szemünk előtt, ha edzeni indulunk. Pedig ilyenkor sem szabad elhanyagolni a bőrünket, amit épp úgy kell gondozni edzés közben és után, mint a testünket.

Mi is történik ilyenkor a bőrünkkel? A pórusok kitágulnak, izzadunk és közben a szervezetünk megszabadul a méreganyagoktól. Mi más lenne jobb alkalom arra, hogy a bőrünket még egészségesebbé varázsoljuk.

 Összeállítottunk egy kis listát, aminek segítségével könnyebben tudnak odafigyelni alapvető dolgokra az edzés során.

Edzés előtt:

  • Ha teheti smink nélkül menjen sportolni. Amennyiben sminkben érkezik az edzőterembe, egy könnyű nedves törlőkendővel törölje át a bőrét, hogy megakadályozza a pórusok eltömődését.
  • Edzés előtt és közben nagyon fontos a folyadékpótlás. A legjobb ilyenkor vizet inni. Lehetőleg ásványvizet vigyünk magunkkal, amivel pótolni tudjuk az izzadás során távozó ásványi anyagokat.
  • Fontos megválogatni az edzéshez való ruházatot. Kerüljük a műszálas anyagokat, jól szellőző sportolásra való ruhát viseljünk, ami ne legyen túl szűk, mert azokon a részeken, ahol nagyon dörzsöli a bőrt, mint például a melltartó pántja vagy a nadrág gumija még külön pattanások is előjöhetnek az izzadástól és a ruha dörzsölésétől.
  • Mindenképpen vigyünk magunkkal puha, jó nedvszívó törölközőt, amivel a sportolás közben az izzadságot le tudjuk itatni a bőrünkről.

Edzés után:

  • Sportolás után ajánlott langyos vagy meleg vízzel lezuhanyozni. Ilyenkor lehetőleg hidratáló tusfürdőt vagy szappant használjuk. Ha hajat is mostunk, akkor figyeljünk oda, hogy az arcunkról jó alaposan mossuk le a véletlenül rákerülő sampont vagy hajbalzsamot, mivel ezek elég erős tisztító hatással rendelkeznek, amit az érzékenyebb bőrűek nem biztos, hogy jól tolerálnak.
  • Edzés előtt és után is használhatjuk az izmok bemelegítésére, illetve a fáradt izmok kilazítására az Oshadhi Tonic masszázsolaj keveréket.
  • Ha nagyon megerőltettük magunkat, keverhetünk saját magunk is egy keveréket, amit enyhe húzódásra illetve izomlázra is alkalmazhatunk.

            Ehhez a keverékhez a következő illóolajokra lesz szükségünk:

            Keverék enyhe húzódásra, izomlázra:

  • 20 csepp levendula (lavandula angustifolia)
  • 20 csepp kúszó fajdbogyó (gaultheria frangrantissima)
  • 20 csepp boróka (juniperus communis)
  • 5 csepp borsmenta (mentha piperita)
  • 10 ml árnika macerácum
  • 20 ml szezámmag olaj

A keveréket sötét üvegbe öntsük, lehetőleg fénytől védett helyen tároljuk, és alkalmazzuk sportolás előtt illetve után, az igénybe vett területeken.

  • A sportolás utáni zuhanyzást követően még az edzőtermeben kenhetünk a fáradt izmokra Oshadhi Aloe vera mentol zselét, mellyel egyszerre csillapítjuk az izmok fájdalmát és hűsítjük a bőrünket.
  • Ha száraz a bőrünk, zuhanyzás után kenjük át szezámmag olajjal, ami nagyon könnyen beszívódik a bőrbe, ezért nem akadályozza az öltözködést. Zuhanyzás után dörzsöljük a még nedves bőrbe. Ehhez elegendő mindössze 1-2 evőkanálnyi mennyiség is. A szezámmag olajnak kimagasló a méregtelenítő hatása, amit fokozhatunk ha hozzákeverünk még egy-egy csepp menta és grépfrút olajat.

Vannak testrészek, ahol makacs zsírpárnákkal kell felvennünk a harcot. A kitartó edzések mellett is jól jöhet a külön helyi kezelés, ezekre a testrészekre. A következő keverékkel naponta kenjük be azokat részeket, amik extra méregtelenítést igényelnek.

Méregtelenítő olajkeverék:

  • 20 csepp grépfrút (citrus paradisi)
  • 15 csepp boróka (juniperus communis)
  • 15 csepp ciprus (cupressus sempervirens)
  • ezt keverjük össze 50 ml szezámmag olajjal

Mielőtt használnánk, a bőrt itassuk át az Oshadhi Boróka hidrolátummal, ami kedvezően hat a méregtelenítésre és megszünteti az ödémát. Utána a még nedves bőrbe masszírozzuk bele az elkészített keveréket.

A keverékeket kismamák és kisgyermekek ne használják! Használatukat követően kerülni kell a napfényt!

Kellemes sportolást kívánunk és reméljük elősegítjük az aktív, egészséges életmód könnyebb eléréséhez!