Szerző: Oshadhi | máj 6, 2016
Az átmenet a télből a nyárba, nagyon sok csodálatos dologgal ajándékoz meg minket. A gyönyörű szép virágokkal, a napsütéssel, a hosszabb nappalokkal, a madárcsicsergéssel.
A felmelegedő idő lazább öltözködést tesz lehetővé, előkerülnek a rövidujjú pólók, a nyáriruhák. De az ingadozó, sokszor szélsőséges hőmérsékletváltozás le tudja gyengíteni az immunrendszer működését és ezzel fogékonyabbá tesz bennünket a vírusokkal szemben. Ahogy a hőmérséklet melegszik, többet tartózkodunk a szabadban, gyakoribbá válik az emberek között a fizikai kontaktus, több az érintkezés, az érintés az emberek között. A legyengült immunrendszer, és a közösségi programok kiváló lehetőséget jelentek a vírusok számára, hogy támadásba lendüljenek.
Másik probléma, ami miatt ebben az időszakban sokan lesznek betegek, az a nem megfelelő öltözködés. Ki ne szeretne tavasszal, minél hamarabb nyári hangulatba kerülni? Amint előkerülnek a szekrény mélyéről a rég elfelejtett tavalyi ruhák, olyan erős a késztetés felvenni azokat, hogy emiatt néha megfeledkezünk az évszaknak megfelelően, rétegesen öltözködni. Ilyenkor nappal gyakran megy fel a hőmérséklet 20 fok fölé, ami már egy sokkal lazább, nyárias öltözetet tesz lehetővé, viszont reggel és este ugyanezek a ruhák nagyon kevésnek bizonyulnak, és ezek is az immunrendszer legyengüléséhez, megfázáshoz vezetnek.
Azt javasoljuk, hogy öltözzön rétegesen, és aki teheti, vigyen magával váltó ruhát, kabátot, amiben reggel munkába mehet, és amit este magára kaphat egy kellemes laza esti programhoz, hogy ne fázzon meg. Egy szép új sál, egy könnyű kabát csak feldobhatja a tavaszi szettünket és nem fog emlékeztetni a nehéz téli kabátokra, vastag kardigánokra, de mégis megóv a meghűlés kellemetlen tünetitől.
Mint mindig, ilyenkor is rendkívül fontos a higiénia betartása, a gyakori kézmosás és az immunrendszer megfelelő támogatása. Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel biztosításáról és a szervezet igényeinek megfelelő, egészséges, vitaminokban gazdag ennivalókról.
De mi történik, ha mégis megtörtént a baj, megfáztunk és náthásak lettünk? Segítünk néhány tippel, hogy hogyan lehet kigyógyulni belőle minél hamarabb, hogy ne a szobából álmodozzanak betegen, azokról a barátainkról és a családtagjainkról, akik a szabadban a friss virágillatú levegőn élvezik a tavasz és a nyár első napjait. Az erős motiváltság szintén segít a gyógyulásban, de emellett megosztunk Önökkel pár receptet, ami segít legyőzni egy megfázást.
Fontos, hogy minden betegségnél először keressük fel az orvosunkat és kérjük ki a véleményét a kezelés lehetséges módjairól.
Fürdősó
Hozzávalók:
3 evőkanál tengeri só
4 csepp levendula (lavandula angustifolia)
4 csepp kakukkfű linalol (thymus vulgaris linalol)
4 csepp pálmarózsa (cimbopogon martinii)
az összetevőket keverjük össze, adjuk hozzá a fürdővizünkhöz és 20 percig élvezzük a fürdő hatását. Este elalvás előtt alkalmazzuk.
Fürdővízhez keverve ajánljuk még az Oshadhi Megfázás és influenza elleni fürdőolaját is.
Masszázs keverék
Hozzávalók:
2 csepp zsálya (salvia officinalis)
2 csepp madagaszkári kámforfa (cinnamonum camphora)
2 csepp mirtusz (mirtus communis)
2 csepp levendula (lavandula angustifolia)
2 csepp niaouli (melaleuca quinqenervia)
ezt keverjük hozzá fél deciliter jojoba olajhoz és ezzel masszírozzuk át a testünket elalvás előtt.
Párologtatáshoz pedig ajánljuk az Oshadhi “Élvezze a levegőt” illóolaj keveréket, illetve a közvetkező keveréket:
4 csepp citrom illóolajat
2 csepp grépfrut olajat (citrus paradisi)
2 csepp eukaliptusz radiata olajat tegyünk a párologtatóba vagy diffúzorba, hogy fertőtlenítsük a szoba levegőjét.
A keverékeket kismamák és gyermekek ne használják!
Kellemes, friss és betegségektől mentes tavaszi napokat kívánunk mindenkinek!
Szerző: Oshadhi | ápr 8, 2016
Végre megérkezett a várva várt tavasz és a napsugarak melengető érzésétől szinte mindenki szerelmes lesz vagy érzéki hangulatba kerül. Ki ne szeretné feldobni a hétköznapokat egy különleges, romantikus estével? Ha egy ilyen alkalmat kezdünk szervezni bizonyára mindenki olyan hangulatot próbál maga körül teremteni, amiben mind az 5 érzékszervét el tudja kápráztatni a kedvesének vagy saját magának.
Nem kérdés, hogy az érintés mindenkire erős hatással van. Gondolhatunk egy bársonyos felületre vagy egy különleges textúra megérintésére, de természetesen a párunk ölelése, bőrének tapintása, mind mély érzéseket válthat ki belőlünk.
Emlékezetes hangulatot teremthetünk, ha a látásunkat vizuálisan tápláljuk egy-egy gyönyörű művészeti alkotás megtekintésével, kiállítás megnézésével, vagy a lakásunkban levő szín- és fényhatásokkal. De már elég csupán egyetlen egy szál virágot a vázába tennünk vagy egyetlen gyertyát meggyújtani ahhoz, hogy varázslatos hangulatba kerüljünk.
A zene mindenkiből megmagyarázhatatlanul különleges érzéseket vált ki. Van, akit a komolyzene lágy dallamai, van, akit egy-egy ritmusos dal ragad úgy magával, hogy azt érzi, be kell becsuknia a szemét és átadnia magát, ennek az érzésnek, amit csak a hallásunkkal tudunk megélni és ami semmi más érzéshez nem hasonlítható.
Az ételek, az italok ízei, az evés, mindenki számára többet jelent, mint az éhségünk, szomjúságunk csillapítása. Egy-egy mesterien összeállított ízkombináció, egy gondosan kitervelt ételsor, vagy egy ravasz fűszerezés megízlelésekor olyan élményekkel leszünk gazdagabbak, amikre akár egész életünk során vissza fogunk emlékezni. Nem csak az ízlelés van ránk ilyen hatással.
Az összes érzékszervünk megmozdul, amikor valamelyik illóolaj illatát megérezzük. Ezek az illatok, nem csak a szaglásra vannak hatással, hanem az összes érzékszervünkre. A részecskéinek belélegzésekor önkéntelenül megállunk egy pillanatra, mert eszünkbe jutnak ízek és megtapintott dolgok, dallamok, rég elfelejtettnek hitt emlékek és érzések. Hasonló érzéseket biztos sokan átéltek már és nem kérdés, hogy milyen erősen lehet hatni emiatt az illóolajokkal a szervezetünkre. Egy romantikus estén gyertyafényben, ahol lágy zene szól és a különleges falatok elfogyasztása után nem is lehetne semmi sem tökéletesebb, mint egy romantikus illóolajos masszázs.
Már régóta köztudott, hogy vannak olyan növények, amik a hatóanyagaikkal és az illatjukkal egyaránt afrodiziákumként hatnak a szervezetre. Ha ezeket a hatásokat is figyelembe vesszük, akkor egészen biztos, hogy egy rendkívül különleges estét fogunk szerezni a párunknak. A férfiaknak és a nőknek eltérő lehet az ajánlott olajok listája, de természetesen nincsenek arra szabályok, hogy kire melyik illat van csábító, bódító hatással.
Afrodiziákumként ajánlott illóolajok nőknek: jázmin, rózsa, geránium, ylang-ylang, vanília, levendula, citrom, tömjén, mirtusz.
Afrodiziákumként ajánlott illóolajok férfiaknak: cédrus, gyömbér, vetiver, tömjén, édesnarancs, citrom, niaouli, rozmaring.
Az alábbiakban megosztunk két masszázsolaj keveréknek a receptjét, amivel a párjukat kényeztethetik. Ezek az olajok a test masszírozására szolgálnak. Mindenképpen szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy a használatukat követően kerüljék a napfényt, mert van köztük fényérzékenyítő hatású olaj, illetve kisgyerekek és kismamák ne alkalmazzák!!!
Masszázs keverék hölgyeknek:
1 csepp jázmin vagy 1 csepp rózsaolaj
2 csepp ylang-ylang
3 csepp vanília
2 csepp bergamot
4 csepp citrom
5 ml ligetszépe olaj (opcionális)
ehhez adjunk hozzá 30-50 ml jojoba olajat
Masszázs keverék uraknak:
2 csepp vetiver
3 csepp gyömbér
3 csepp niaouli
1 csepp tömjén
1 csepp rózsa (opcionális)
ehhez adjunk hozzá 30-50 ml jojoba vagy napraforgó olajat.
A masszázsokhoz ezen kívül ajánljuk még az Oshadhi speciális masszázsolaj keverékeit is, amelyek között mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebb összeállítást.