Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
A rózsa mindig is a szeretet szimbóluma volt – ám mivel ragyogása nem csupán egy szóra korlátozódik, a virág színváltozatai különböző érzelmeket és értékeket fejez ki. A vörös rózsa a szerelem, a rajongás, a tisztelet és a bátorság jelképe, a fehér rózsa az ártatlanság, a tisztaság és a titok szimbóluma. A rózsa azonban az örömhöz és a barátsághoz is kapcsolható, narancssárga virágai a vágy és a fény jelképei, a rózsaszín pedig a kecsesség, az öröm és a boldogság kifejezője. A rózsa az égi „teremtők” különleges futárja, mely kapcsolatban áll a csillagvilággal. Mit üzen e régi perzsa (a rózsák nagy hódolói) közmondás?
„Az egyetlen dolog, amit a halálodban magaddal
vihetsz, az a rózsa, mert az nem evilági.”
Valószínűsíthetően a perzsák voltak, akik először rózsát pároltak le és titkos alkímiáját illóolajjá alakították. Egy biztos, hogy nem a XI. században élt Ibn Senna (Avicenna) volt az, aki először lepárolni kezdett – tény azonban, hogy a kreativitásának köszönhetően a lepárló berendezés hűtővel történő kiegészítése modernizálta a technikát.
A rózsa évszázadok óta és egészen a mai napig fontos gyógynövénynek is számított, amit jól bizonyít a rózsavíz alkalmazásának sokszínűsége. I. Nagy Károly frank császár utasítása szerint birodalmának minden egyes kertjében legalább egy rózsát kellett ültetni. A keresztények Mária-kultuszában már a XI. századtól fontos szerepet töltött be a rózsa, a rózsafüzért a mai napig használják a katolikusok. Az eredetileg Szíriában őshonos damaszkuszi rózsa (Rosa damascena) török kereskedők közvetítésével a XVI. században került a Balkánra, többek között Bulgáriába, ahol napjainkban a Rózsák völgyében termesztik nagy mennyiségben.
A rózsa gazdag, édes, fűszeres, mély, ragaszkodó és sugárzó illatot áraszt. A rózsaolajat gőz- vagy vízlepárlással legtöbbször a damaszkuszi rózsából állítják elő. Ezt a fajt tartják a legillatosabbnak és talán ez áll leginkább közel a vörös rózsa illatához és adja a legnagyobb illóolajhozamot. Általában 3-4 tonna rózsasziromra van szükség egy kilogrammnyi tiszta rózsaolaj előállításához. A valódi hozam azonban nagyban függ az éghajlattól, a begyűjtés idejétől, a virágok minőségétől, valamint a lepárlási technológiától és a lepárlási idő hosszától. A folyamathoz az enyhe éghajlati viszonyok ideálisak. A rózsának, mint minden virágnak, a bioritmusa hatással van az illatmolekulák koncentrációjára. A rózsa esetén a virágokat kora hajnalban gyűjtik be a lepárláshoz – a védikus írásokban ezt az időszakot „Brahma muhurta” vagy a „Teremtő órája” néven említik – mivel a virágokban ekkor a legmagasabb az illóolaj tartalom.
Az értékes rózsaolaj ősidők óta a „szívjegy”, kiváltképp a parfümériában – no és persze legalább akkora jelentőséggel bíró spirituális gyógyír, mint illata és szépsége. A rózsaolaj több mint 500 összetevőt tartalmazhat. Ezek közül a legfontosabbak a citronellol, a citrál, a karvon, a citronellil-acetát, az eugenol, az etanolt, a farnezol, a stearpoten, a metil-eugenol, a nerol, a nonanol, a nonanal, a fenil-acetaldehid, a fenil-metil-acetát és a fenil-geraniol. Nem meglepő tehát, hogy a rózsaolaj gyógyír számos problémára, legyen az testi, mentális, érzelmi vagy spirituális.
A rózsaolaj terápiás hatásai:
A rózsa kiemelkedően magas spirituális növényi energiákat testesít meg, és – valószínűleg ennek is köszönhetően – a „virágok királynőjének” nevezik. A rügyező rózsa nyílása jól szimbolizálja a lélek kinyílását és az élet virágzását a létezés egységében. Ez az egyik ok, amiért a rózsaolajat antidepresszánsként használják. A rózsaolaj önbecsülésre, önbizalomra, reményre és szellemi erőre sarkall, hatékonyan száll szembe a belső gyengeséggel és bármiféle szorongással. Az akut depresszióban, kiégésben szenvedőknek vagy a lábadozóknak a rendszeresen használt rózsaolaj reményt nyújthat. A rózsát az aromaterápiában gyakran használják, hisz pozitív gondolatokat, spiritualitást, boldogságérzést és reményt ad használójának.
És tényleg, szinte hihetetlen, hogy 1 liter rózsaolaj előállításához 1 200 000–1 500 000 egyenként kézzel szedett rózsasziromra van szükség. Egy körülbelül 30 ml olajat tartalmazó üvegcse közel 40 000 rózsaszirom „lelkét” szimbolizálja. 50-70 rózsaszirom ad egy csepp rózsaolajat. Akkor már értjük, hogy mi történik, mikor egy csepp tiszta rózsaolajat teszünk a szívünkre? A rózsaolaj kémiai összetétele lenyűgöző. Amint már említettem, az olaj több mint
500 összetevőből áll – mindegyik önmagában is kiemelkedően gyógyítólag hat a testre, lélekre és szellemre. Mégis, kijelenthetjük, hogy a természet alkotta molekulák többségét nem vizsgálták, még nem értjük a többszintű gyógyító mechanizmusukat, legkevésbé pedig a rejtett pszicho-spirituális energetikai „mellékhatásaikat”. A legkevésbé ismert tulajdonságuk pedig a szinergista működésük.
„A régi emlékek melegbe burkoltan érnek tetten.
Valami láthatatlan szépség árasztja el a testem,
mely hálával tölt meg, hogy élek. A rózsaillat a
forróság idején csapott meg, pont, mikor a bokor
virágba borult. Akkor még nem láttam. Mert
valami más ébredt fel bennem – a vágy, mely
szétáradt a szívemben. Mikor kezemmel végigsimítom
a parfümöket, melyek körbevesznek, ismét
érzem a nyíló virágokat a tudatom mélyén.
Imádkozom, hogy az érzés addig ne múljon el,
míg szemtől szembe nem kerülök a Megváltóval…
Láthatjátok, az e világi fájdalmakat enyhítő
és láthatatlan gyógyító kéz egy másik világból
érkezik; illatként, a lélek szárnyain.”
David La Chapelle amerikai spiritualista
Forrás:
Dr. Malte Hozzel – Ember és növény – Egy ősi szövetség című könyvéből részlet
Magyar fordításban E-bookban:
Angol nyelven nyomtatott kiadásban:
Az Oshadhi webáruházában található rózsa illóolajból készült aromaterápiás termékek:
https://www.oshadhi.hu/?s=r%C3%B3zsa+
A magnólia (Magnolia grandiflora) vagy másnéven liliomfa a liliomfélék (Magnoliaceae) családjának névadó nemzetsége. Több mint 240 különböző faj létezik, köztük sok lombhullató és örökzöld is. A fa Dél- és Délkelet-Ázsiában, különösen Indiában őshonos. A Magnólia nevet Pierre Magnol (1638-1715) francia botanikaprofesszorról, a montpellier-i botanikus kert igazgatójáról kapta. Ő volt az egyik első tudós, aki létrehozta a növények botanikai leírásának és osztályozásának jelenlegi rendszerét. Tudományos bizonyítékok vannak arra, hogy a magnólia egy ősi nemzetség. A megkövesedett magnóliavirágokat és a poloskákat, amelyek a legfontosabb beporzók voltak, körülbelül 100 millió éves kőzetekben találták meg.
A magnóliafa nagyon magasra, akár 30 méteresre is megnőhet. Imádja a teljes napfényt, bőséges lombozatot hoz, meglehetősen nagy, ovális levelekkel váltakozva. A virágok nagyok, néha hatalmasak, formájukban és színükben különbözőek és nagyon elbűvölőek. Az idők során a gyönyörű magnólia gazdag, csodálatos virágaival meghódította az egész világot. Nemcsak a gyönyörű virágai és az árnyékolás miatt népszerű, hanem csodálatos illata is mindenkit elvarázsol a virágzás idején.
A magnólia illóolaj előállításának egyik módja a lepárlás, a növény leveléből, virágából, illetve a fa kérgéből is kivonnak illóolajat. Kínában ismert, hogy a kéregből származó kivonatok vagy olajok elősegítik a test energiaáramlását. A magnólia levél olaja színtelen, üde-édes illatú, ami a petitgrainre emlékeztet egy kis pálmarózsával keveredve. Mint sok virágból származó olaj esetében, a magnólia finom virágai is az éjszaka folyamán lehelik ki illatuk nagy részét. Tehát a betakarításuk sötétben vagy kora reggel történik, amikor a virág illata a csúcspontján van. A virágok leveleiből nyert olajokat az aromaterápiában, a kozmetikai- és a parfümiparban is használják. Jól keveredik más virágos, fás vagy gyantás olajokkal.
Az ayurvédikus gyógyászatban a magnóliát a torokcsakrához (Vishudda) rendelik, és bizonyítottan tisztító hatást fejt ki a torok területén. Ez a csakra a hangunk székhelye, amely kifejezi érzelmeinket, hangulatunkat, hiedelmeinket, félelmeinket, céljainkat, vágyainkat, kommunikációs készségeinket és mintáinkat. És ne feledjük: hangunk a tüdőhöz és a légzésünkhöz kapcsolódik, ezért az olaj gyulladáscsökkentő és köptető tulajdonságaival hasznos gyógymódként hat légúti problémák esetén is.
Ezenkívül hűsítő hatást fejt ki a testre láz esetén, a magnóliaolaj jó választás lehet influenza esetén.
Továbbá az illóolaj narancsbőr kezelésére is ajánlott. Monoterpenolokat is tartalmaz, amelyek jótékony hatásúak a bőrápolásban.
Terápiás tulajdonságai továbbá:
Forrás: dr. Malte Hozzel: MAGNOLIA – Queen of the blossoms című írása
Link: https://carrieroflight.com/?p=5834
Webáruházunkban a magnólia levélből készült illóolajat 5 ml kiszerelésben vásárolhatja meg.
https://www.oshadhi.hu/termekek/magnolia-level-michelia-alba-konv-illoolaj-5-ml/
A „Jatamansi” szó szanszkritül annyit tesz: „Életadó”; ez is mutatja, milyen nagyra értékelték ezt a csodálatos növényt és illóolaját az ősi India Ajurvédikus népi gyógyászatában. Illata aromás, földes és fűszeres, némi meleg jeggyel. Az illóolajat a növény összetört és megszárított gyökerének vízgőz-desztillációjával nyerik. 100 kg növényből egy liter illóolaj nyerhető ki.
Az ókor szent növénye
Az ókorban már Hamurapi uralkodásától fogva (Kr. e. 2000 körül) a nárdust szent növénynek tekintették és szertartásokhoz használták, ahogyan azt az Énekek Éneke is leírja – ám ez csak a királyok, papok és beavatottak kiváltsága volt. Az Újtestamentumból megtudjuk, hogy az Utolsó Vacsora előtt Betániai Mária felkente Jézust, ősi szokás volt ugyanis a különösen becses vendég iránti tiszteletet azzal kifejezni, hogy fejét és lábát nárdusolajjal kenték meg; ez is mutatja, milyen nagy becsben tartották a növény olaját ezekben a kultúrákban. Már akkor is használták a félelem és a szorongás ellen, illetve ezzel készítették elő a halottat a temetésre. Az értékes olaj ára abban az időben annyi volt, mint egy átlagember éves jövedelme.
Jelenlegi felhasználása
A nárdusra vonatkozó tapasztalatok és kutatások megerősítik gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, lázcsillapító, nyugtató, lazító és frissítő tulajdonságait. Az illóolajok nagyon kis molekulákból állnak, így gyógyító hatásuk behatol fizikai testünk legmélyebb szintjére és teljes tudatunkba. Bonyolult és kifinomult szerkezetüknek köszönhetően ezek az illékony anyagok belélegzés vagy bedörzsölés útján számos célra alkalmasak. A nárdus illóolajának görcsoldó hatása is van, jól alkalmazható az epilepszia gyógyításában, képes lelassítani a szívverést, megerősíteni a szívet, kiegyenlíteni a szabálytalan szívműködést és szabályozni a vérkeringést. Mindezek miatt feszültségoldásra is alkalmazható, különösen ilang-ilang olajjal kombinálva. Ezen kívül egyensúlyba hozza a hormonrendszert és segít gyomorbetegségek esetén.
A nárdus nyugtatja az idegrendszert, hasonlóan a macskagyökérhez, de annál mélyebb szinten. Így az álmatlanságban szenvedőknek is enyhülést hoz. Ezenfelül a növény gyógyító ereje kiegyensúlyozza az összes szerv, köztük az emésztőrendszer működését is. Kurt Schnaubelt Advanced Aromatherapy (Haladó aromaterápia) című könyvében így ír a nárdusról: „Az olajat alkalmazzuk külsőleg, dörzsöljük be vele a bőrt a szív vagy a napfonat fölött a megfelelő nyugtató hatás eléréséhez. Ennek az olajnak kémiai affinitása van a bőrhöz, és egyike azon kevés szerek egyikének, amelyek hatásosak a korpásodás ellen.”
Kiegyensúlyozó és nyugtató növény
A nárdus nyugtató hatású, különösen pszichológiai szinten. Stabilizálja az idegrendszert, rendkívüli kimerültség után regenerálja a szellemet. Ideális választás, ha belső állhatatosságra van szükség. Ez a spirituális olaj interakciót generál az ember fizikai és pszichológiai lénye között, ezért segíthet mélyebb tudati szintre jutnunk meditáció során.
„Földelő” hatású nyugtató fürdő
Lydia Bosson L’Aromathérapie Énergétique (Energetikus aromaterápia) című könyvében ezt a receptet javasolja azoknak, akik szoronganak, és úgy érzik, elvesztették kapcsolatukat a földdel: „Készítsünk forró fürdőt, öntsünk bele egy csésze tejet, egy teáskanál mézet és 5-8 csepp nárdus illóolajat. A fürdőbe beleülve azonnal megérezzük ennek a szent olajnak nyugtató, egyszerre felemelő és földhöz kötő hatását.”
Ebből a csodás növényből készült illóolajat a webáruházunkban megrendelhetik:
https://www.oshadhi.hu/termekek/nard-spikenard-jatamansi-bio-nardostachys-jatamansi/
A blogbejegyzésünk bővebb változatát elolvashatják dr. Malte Hozzel: Írások a holisztikus aromaterápiáról című e-könyvben:
https://www.oshadhi.hu/termekek/dr-malte-hozzel-irasok-a-holisztikus-aromaterapiarol/
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
A frangipáni (Plumeria) a meténgfélék (Apocynaceae) családjába, ezen belül a tárnicsvirágúak nemzetségéhez tartozó, hét-nyolc, többnyire alacsony fát vagy cserjét foglal magába, melyek Közép Amerikában, Mexikóban, a Karibi térségben és Dél-Amerikában őshonos növények. A fajok a gyarmatosítás során a világ egyéb trópusi területeire is eljutottak, többek között Hawaiira is. A Plumeria nevet a nemzetség a XVII. században élt francia botanikusról, Charles Plumierről kapta, aki a világot bejárva dokumentált számos növény- és állatfajt. A frangipáni nevet azonban egy bizonyos Frangipani grófról kapta, aki egy parfümöt készített a virágokból, melyet az akkoriban korántsem kellemes illatú bőrökből készített kesztyűk illatosítására használtak. A virág felfedezését követően, a belőlük készített parfümnek köszönhetően később is csak „‚frangipáni kesztyűknek” nevezték a kézvédőket. A virágról először 1522-ben tesznek említést az írásos emlékek. Egyéb hétköznapi nevei a „templomfa” vagy Champa (India és Laosz), Hawaii Lei virág, Nyugat-indiai jázmin vagy Tojásvirág (Kína). Összesen több mint 300 Plumeria-változat ismert.
A frangipanit Indonéziában a hinduk a vallási rituálékon is használják, mert az élet fájának tartják. A halhatatlanság jelképe, mert a növény képes új virágot adni, még az után is, ha kivágják, vagy gyökerestül kiszakítják a földből.
Az ayurvédában a megtisztulást jelképezi. Illata tisztítja a testet és a lelket. Alkalmazhatjuk gyomorhurut esetén is, segíti az emésztést, csillapítja a gyulladást, fertőtlenít. Frissít, regenerál, megnyugtat. Az érett bőrre is üdítően hat, kiváló ránctalanító.
A frangipániból nem illóolajat, hanem szerves oldószer – általában hexán – felhasználásával kivonatot készítenek. Antioxidáns tulajdonságai miatt éjszakai krémekben, testápolókban és gyulladáscsökkentő készítményekben és arctisztítókban alkalmazzák. Megfelelő hígításban gyertya- és szappankészítéshez, masszázsolajokban, fürdőolajokban, fürdősókban, samponokban, hajpakolásokban, hajbalzsamokban és tusfürdőkben is használhatjuk.
A frangipani barackos-virágos illata jól kiegészül más virágos vagy citrusos illatokkal. A parfümkészítés gyakori összetevője, illetve a szoba levegőjének megtisztításához alkalmazhatjuk egy diffúzor segítségével.
Ellenjavallat: kisgyermekek, kismamák kerüljék a használatát. Mindig higítva és csak külsőleg alkalmazandó.
Webáruházunkban 1 ml és egy sokkal gazdaságosabb 5 ml kiszerelésben vásárolhatja meg.
A „Helichrysum” név a görög nyelvből származik, és valami olyasmit jelent, hogy a „nap aranya”, ami kis gombszerű virágainak fényes és sárga sugarainak köszönhető. A Helichrysum egy növénynemzetség, amely több mint 600 fajt tartalmaz, és földrajzilag Eurázsia, Afrika, Madagaszkár és Ausztrália területén fordul elő. A nemzetség botanikai osztályozása nagy és összetett, és még mindig sok vita tárgya. A napraforgófélék (Asteraceae) családjába tartozik. Legfontosabb és legismertebb képviselője a „Helichrysum italicum”, amelyet általában „Immortelle” néven ismernek. Természetes módon a Földközi -tengeren fordul elő, és széles körben elterjedt több országban, mint Olaszország, Spanyolország, Franciaország és Észak-Afrika országai.
Dr. Malte Hozzel, az Oshadhi alapítója szerint az aromaterápiában az olasz szalmagyopárnak nincs párja. Ennek az értékes és ritka olajnak kiemelkedő a vértisztító hatása, serkenti a máj, az epehólyag és a hasnyálmirigy működését. Serkenti a nyirokrendszer működését, éppen ezért minden olyan esetben csodákra képes, ahol véraláfutás, vérszivárgás van, sőt trombózis esetén is használható. Az olasz szalmagyopár fokozza az artériás keringést, segít megelőzni a szívkoszorúér betegségeket és a vérnyomást is szabályozza. A bakteriális fertőzésekkel szemben is nagyon hatékony. Emiatt kiváló sebgyógyító, gyulladáscsökkentő, bőrtisztító. Bátran alkalmazható ekcéma, pattanások, tályogok, kisebb felületi sebek, égési sérülések kezelésére. Ezeken felül használhatjuk reumatikus megbetegedéseknél és izületi gyulladásoknál is.
Ennek a csodás növénynek az olaját lelki eredetű problémáknál is alkalmazhatjuk. A depresszió, a levertség, az idegi kimerültség, de akár még a poszt-traumás stressz is jól kezelhető vele. Az immortelle csodálatosan vibráló, magas rezgésű energiája illóolaj formájában szintén megmutatkozik. Ezzel a különleges esszenciával segíthetünk a pszichológiai-szellemi elzáródásokban vagy megszabadulhatunk a régi „hegektől”, amelyek gátolják áramlásunkat. Beindítja a finom öngyógyító energiákat, gyógyító balzsam a nyílt vagy rejtett lelki sebek sérüléseihez. Fokozhatjuk a hatását, ha levendula, illetve petitgrain illóolajokkal keverjük össze.
Még több információt az alábbi angol nyelvű linkre kattintva olvashatnak:
https://carrieroflight.blog/2016/06/30/immortelle-helichrysum/?lang=de
Egészségügyi problémák esetén az orvosi diagnózis felállítása után kérje ki egy szakképzett aromaterapeuta tanácsát a pontos használatról.
Az olasz szalmagyopár illóolajat a webáruházunban vagy dunakeszi üzletünkben tudja megvásárolni: