Kendermag olaj

Kendermag olaj

Kendermag olaj

A kendermag olaj az egyik legelőnyösebb tulajdonságokkal rendelkező hidegen sajtolt növényi olaj, melyet a cannabis sativa nevű növény magjából állítanak elő. Hatékonysága miatt gyulladásgátló és öregedésgátló hatású kozmetikai termékekben
egyaránt gyakran szokták használni, mivel elősegíti a bőrelváltozások gyorsabb gyógyulását, enyhe védelmet nyújt az UV-sugarak ellen, magas hidratáló tulajdonságokkal rendelkezik.

A kendermag olajban nagy mennyiségben találhatóak esszenciális zsírsavak: omega-6 és omega-3, melyek képesek megtartani a nedvességet a bőr belsejében és ezáltal meggyógyítják és helyreállítják a száraz, sérült bőrt, puha selymes hidratált felületet hagyva
maguk után. A kendermag olaj használható a kiszáradt, kicserepesedett ajkak ellen is, de hajpakolás komponenseként is.

Egyedülálló gyulladáscsökkentő tulajdonságai antioxidáns tulajdonságokkal párosulva segítenek méregteleníteni, meggyógyítani a bőrfelszínt, emiatt ajánlott ekcéma, pszoriázis kezelésére. Mivel nem tömíti el a pórusokat, ezért biztonságosan használható a bőr
hidratálására pattanásos bőrön is, valamint ezzel együtt az aknét is gyógyítja. Könnyen felszívódik és nem hagy zsíros felületet maga után, ezért használható önmagában is, illetve más olajokkal kombinálva vagy kozmetikumokba keverve.

A kendermagból készült bio minőségű növényi olajat a webáruházunkban megrendelheti:

https://www.oshadhi.hu/termekek/kendermag-olaj-bio-cannabis-sativa-30-ml/

Fűszernövények kicsit másként

Fűszernövények kicsit másként

Ételeink elkészítése és elfogyasztása már réges-régen többet jelent, mint egy szükséges feladat az életünkben. Az emberek szeretik az étkezéseiknek megadni a módját, készülni rá, gondosan összeválogatva a hozzávalókat, előre eltervezve a kivitelezését és az elkészítését. Főzni magunknak vagy valakinek mindig egy izgalmas feladat, hiszen a készülő ételbe a hozzávalók mellett akarva-akaratlanul is belecsempészhetünk olyan komponenseket, amelyektől a főztünk igazán egyedi, sőt utánozhatatlan lesz. Azonban még akaratlanul is az érzelmeinkkel, gondolatainkkal, az egészségi állapotunkkal, sőt még a főzéshez használt eszközökkel is hatni tudunk a készülő étel minőségére. Ízesítőkkel, fűszerekkel előre eltervezhetjük a végeredményt, hiszen a fűszernövények nagy segítségünkre vannak abban, hogy jellegzetessé varázsolják az ételeinket.

Vannak régóta ismert kombinációjú fűszerek, melyek szinte kötelező jelleggel egy-egy készétel komponensévé váltak vagy tipikusan jellegzetesek egy-egy kultúrára. Emellett ott a lehetősége annak, hogy bárki akár kedvére kísérletezhet, keverheti az összeillőket, vagy éppen teljesen új kompozíciókat kreálhat. A fűszereket gyakran használjuk, főzünk velük, élvezzük az ízüket.

De gondolt-e már arra, hogy ezeknek a növényeknek a gasztronómiai élményen túl egészségmegőrző, gyógyító vagy lelki harmonizáló hatása is van?

Bemutatunk Önöknek 3 növényt, amelyeknek a konyhán kívül is rendkívül kedvező hatása van a szervezetünkre:

  1. Fekete bors (Piper nigrum):

Melegítő hatású, testileg-lelkileg frissítő, tonizáló illóolaj. Emésztést segítő hatással rendelkezik. Serkenti a vérkeringést, ezért pár cseppet hordozóolajba, masszázskeverékbe keverve kiválóan kezelhető vele a narancsbőr, de hatékony a reumás panaszokra is.

Vérkeringés fokozó hatása nagyon jó az érrendszerre, fokozza az agyi vérkeringést és éppen emiatt alkalmas idegi kimerültség ellen, illetve alacsony libidó esetén is, hiszen kiváló afrodiziákum.

Ajánlott bárkinek, aki szeretne friss lendületet, miközben lelkileg is kiegyensúlyozott marad.

  1. Kapor (Anethum graveolens):

A jellegzetes ízű és illatú növényt a magyar konyhában is régóta használják. Kiváló hatással van az emésztésre, görcsoldó és a puffadás csökkentő. Antibakteriális hatása is segíti az esetleges gyomorbetegségekből való gyorsabb kilábalást. A kapor képes csökkenteni a vércukorszintet, ezért kezelőorvossal, természetgyógyásszal konzultálva kiegészítője lehet a magas vércukorszint kezelésének. A növényt fogyaszthatjuk frissen az ételeinkbe keverve, az illóolajból pedig készítsünk szaglókeveréket. Egy kisebb üvegbe töltsünk sót és erre cseppentsünk 10-15 csepp kapor olajat, hogy így belélegezve segítsük a szervezetünk regenerálódását.

  1. Oregánó (Origanum vulgare compactum):

A mediterrán konyhából ismert fűszernövénynek nagyon jelentős egészségmegőrző hatása van. Erős baktérium- és gombaölő, emiatt antibakteriális vagy gombás bőrbetegségre ható kozmetikai készítményekben ajánlott az alkalmazása. (Mivel az oreganó tisztán erős maró hatású, ezért 2-5 csepp elegendő belőle egy 30 ml-es hordozóolajban való hígításhoz).

Vírusellenes hatása miatt segítségünkre lehet a náthás, influenzás időszakban is, de gyomorbántalmakra, vírus által okozott gyomorpanaszokra is használható.

Próbálja ki az Oshadhi illóolajai közül a fekete borsot, a kaprot és az oregánót, hogy megismerje közelebbről ezeknek a csodálatos növényeknek a szervezetre gyakorolt pozitív hatását.

A három illóolaj használata nem ajánlott terhesség ideje alatt, illetve 6 év alatti kisgyerekeknek.

Bőrön való használat esetén keverjük növényi olajba, hordozóolajba, hogy elkerüljük az esetleges bőrirritációt.

Bármilyen kérdése van írjon nekünk az info@oshadhi.hu email címre.

A fekete bors illóolaj elérhető a webáruházunkban:

http://www.oshadhi.hu/termekek/feketebors-bio-piper-nigrum-5-ml/

A kapor illóolaj elérhető a webáruházunkban:

http://www.oshadhi.hu/termekek/dill-herb-kapor-bio-anethum-graveolens/

Az oregánó illóolaj elérhető a webáruházunkban:

http://www.oshadhi.hu/termekek/oregano-bio-oreganum-compactum-5-ml/

 

Írta: Sós Gabriella

Utazzunk együtt illóolajokkal!

Utazzunk együtt illóolajokkal!

Egy nyaralás megszervezése rengeteg izgalmas pillanatot tartogat számunkra, ami már hetekkel az utazás előtt a világ bármely pontjára képes elröpíteni a gondolatainkat. Az úti céltól függetlenül jóleső érzés előre szervezni, olvasgatni, nézegetni fotókat, terveket készíteni, programokon gondolkodni, a látnivalók sokaságát összegyűjteni és listákat írni a teendőkről. Már előre összeállíthatjuk a ruhatárunkat, végig gondolhatjuk az utazás előtti nap teendőit vagy éppen a bőröndünk tartalmát.

Annak ellenére, hogy a rutinos utazóknak már bevált praktikáik vannak és jól megszokott rutinnal csomagolják be a nélkülözhetetlen darabokat a poggyászba, mindenkinek jól jöhet egy kis segítség. Mi abban próbálunk segíteni Önöknek, hogy felhívjuk a figyelmüket pár termékünkre, amik hasznosak lehetnek egy nyaralás során és megkönnyítik a dolgukat abban, hogy kellemes élményekkel gazdagodva térjenek vissza az útról.

A szállásunk eléréséig néha hosszú út vezet, ami akkor is rendkívül fárasztó, ha fizikailag nem tűnik megterhelőnek. Sokan pedig kifejezetten szenvednek, az utazás során jelentkező stressztől, szorongástól, ami számtalan tünetet produkál: a fejfájástól a hányingerig. A rossz közérzet veszélyes is lehet, ha autóban ülünk és vezetni, koncentrálni kell.

Ezekre az esetekre ajánljuk, hogy állítson össze egy kis neszesszerbe egy illóolajokból álló készletet, amit bátran használhat autóban, vonaton, buszon, de repülőgépen is. Ha egy kis 5ml-es üvegekből álló készletet visz magával, akkor a repülőgépre is felviheti a kézipoggyászban. Az utazásra frissítő, fertőtlenítő, görcsoldó, szorongásoldó és gyomorpanaszokra, hányingerre enyhülést hozó illóolajokat vigyünk magunkkal. Ezen kívül ajánlatos még egy kis flakonba (30-50 ml) hordozó olajat is a bőröndbe csomagolni, amit akkor használhatunk, ha keveréket szeretnénk készíteni: napégésre, testápolásra, rovarcsípésre vagy masszírozáshoz.

Az Oshadhi ajánlata egy kis utazó készlet összeállításához

Illóolajok, amiket kis üvegekben, zárható nejlon tasakban, és ezen felül egy  neszesszerben érdemes szállítani:

  • Levendula (lavandula angustifolia): utazás során bármilyen stresszhelyzetben használható, belélegezve, oldja a feszültséget, segít az alvásproblémákon. Hordozó olajba keverve pár cseppet, gyulladt bőrre, napégésre, rovarcsípésre ajánljuk.
  • Borsmenta (Mentha piperita): hányingerre, puffadásra, gyomorpanaszokra, azonnal enyhülést nyújt. Hűsítő hatásával segítségünkre lehet a nagy meleget elviselni, hordozó olajba keverve, enyhíti a zúzódásokat, izomfájdalmakat, görcsöket, akár fejfájásról vagy menstruációs görcsről van szó.
  • Citrom (Citrus limonum): a citrom héjából készült illóolaj igazi felfrissítő élményt nyújthat egy fárasztó utazás során. Ha autóval utazik, használja az Oshadhi autóban használható aroma diffúzorát, amibe ha pár csepp citrom olajat tesz, egész úton frissen és energikusan utazhat. A citromolajat használhatja a szállodai szobában is, ha fertőtleníteni szeretné a szoba levegőjét és elűzné a kellemetlen illatokat.
  • Teafa (Melaleuca alternifolia): első számú ellensége a baktériumoknak. Kiváló fertőtlenítő szer, hordozó olajba téve, használjuk sebgyógyításhoz, illetve a bőr fertőtlenítésére.
  • Eukaliptusz radiata (Eucalyptus radiata): a nyári melegben is előfordulhat légúti megbetegedés. Náthára kiválóan működik az eukaliptusz olaj, akár párologtatni a szobában vagy hordozóolajjal keverve a mellkasra, hátra masszírozva. Az eukaliptusz az illatával a rovarokat és a szúnyogokat is távol tartja tőlünk.

Hordozó olaj:

  • Utazáshoz sokféle hordozó olaj lehet megfelelő, amit jól záródó kis üvegekben, flakonokban lehet szállítani. Válasszon egy vagy többfélét: édesmandula, olíva, szezám vagy jojoba olajok közül.

Napozás utáni bőrápoláshoz:

  • ajánljuk a hűsítő Aloe vera géleket, melyek hidratálják és ápolják a nap és víz által igénybe vett bőrt, a praktikus pumpás kiszerelése pedig megkönnyíti a használatát. Napozás után használja az Aloe kamilla, Aoe levendula vagy az Aloe mentol termékeket.

Rovarok ellen:

  • A szállodai szobától, sátortól, autótól távol tartsa a sok kellemetlenséget okozó szúnyogokat, ajánljuk diffúzorba cseppentve az Oshadhi Szúnyogstop illóolaj keveréket, amit lelkiismeret-furdalás nélkül használhat a gyerekeknél is, mivel ez a termék a tisztán növényi összetevők segítségével űzi el hatékonyan a szúnyogokat úgy, hogy eközben az illata is kellemes élményt nyújt.
  • Amennyiben mégis megtörtént a baj és szúnyogcsípések rontják el a nyaralás legkellemesebb pillanatait, az Aloe Levendula roll on készítmény azonnali enyhülést hoz a viszkető érzésre. Ez a termék, olyan praktikus csomagolású, hogy bárhova magunkkal vihetjük, mert a legkisebb táskában és zsebben is elfér.

+ 1 ráadás:

Elkészíthetnek egy 5 ml-es üvegcsébe előre egy keveréket. Ebbe kerüljön:

Ezután töltsék fel az üveget hordozó olajjal (a szezám olaj jó választás lehet). Ezt a kis keveréket a nyaralás során sokoldalúan használhatják. Belélegezve frissítő hatású, elűzi a szorongást, segít jobban koncentrálni. Autóban, hajóúton szagolgatva, elűzi a hányingert. Pár csepp a halántékra dörzsölve, pedig gyógyír lehet a fejfájásra, zúzódásnál, izomfájdalmaknál is azonnal enyhülést nyújt a sajgó testrészeknek. A bőrön való használat után azonban kerüljük a közvetlen napsütést!.

Mindenkinek élményekben és feltöltődésben gazdag nyaralást kívánunk!

Oshadhi

Végre itt a nyár!

Végre itt a nyár!

Idén hosszú tavasz előzte meg a nyári időt, de a meleg szerelmeseinek jó hír, hogy végre beköszöntött az igazi strandidő.

Júliustól a gyerekek és a fiatalok is mentesülnek a kötelezettségek alól és a felnőttek közül is sokan mehetnek szabadságra, hogy vízparton töltsék el a szabadidejüket. Ebben az időben összehasonlíthatatlanul jobb érzés a medence szélén pihenni a tikkasztó melegben és élvezni a hideg vízcseppek hűsítő hatását, mint a város forró utcáin keresni kikapcsolódást.

Élvezzük ki a meleg lágy szellő cirógatását, feküdjünk a selymes zöld pázsitra és nézegessük az apró virágokat, miközben feltöltődünk a nap éltető energiája által. Nehéz választani a friss gyümölcsök és a színes, jeges, hűsítő italok sokaságából, amiket a szabadban egy fa lombjának az árnyékában elfogyasztva a felfrissülés igazi élményével ajándékozhatjuk meg magunkat.

A sok csodás érzés mellett ezek az élmények sokszor veszélyeket is rejtenek magukban, mert a hűség, az erős meleg, a tűző napsütés, a hosszú tartós forróság többszörös veszélyforrás lehet a szervezetünk, illetve a bőrünk számára. A legjobb, ha idejében fokozatosan ráhangolódunk a strandszezonra és már kora tavasszal elkezdünk rövidebb ideig (5-10 perc) napozni, hogy ne hirtelen érje a bőrünket a legerősebb nyári napsütés. Az érzékenyebb bőrűek magas faktorszámú naptejeket használjanak. A napsütéshez szokott emberek viszont készíthetnek természetes növényi olajokból összeállított napolajat maguknak, mivel ezek az olajok rendelkeznek fényvédő hatással, ami egy alacsonyabb faktorszámú napvédő készítménynek felel meg. A tisztán növényi olajokból készített napolajunkhoz szükség lesz, lehetőleg egy sötét üvegre, amiben egyenlő arányban keverjük össze a következő olajokat:

  • 1 rész mogyoró olaj
  • 1 rész szezám olaj
  • 1 rész oliva olaj
  • 1 rész avokádó olaj

Még ezt a keveréket használva se menjünk ki a napra 11 és 15 óra között, inkább a kora reggeli, illetve késő délutáni órákat használjuk napozásra. Fürdés után mindig kenjük újra magunkat. Ezt a keveréket kis mennyiségben a hajunkon is alkalmazhatjuk, hogy megóvjuk a nap és a víz szárító hatásától. Öntsön belőle egy keveset a tenyerébe és oszlassa el a nedves haján.

Napozás után átkenhetjük magunkat egy

  • 1 rész körömvirág macerátum
  • 1 rész avokádó olaj
  • 1 rész argán olajból készített keverékkel, amivel megnyugtathatjuk a kipirult bőrünket és megóvhatjuk a kiszáradástól.

A napon már picit kipirosodott, enyhén leégett bőrnek igazi megnyugvást jelent az aloe vera. Ez a növény regenerálja a bőrt, megnyugtatja és hidratálja. Napégésre ajánljuk az Oshadhi Aloe mentol készítményét, ami extra hűsítést nyújt az átmelegedett bőrünknek.

Kánikulában, a strandon vagy ha éppen nem vízparton töltjük az időnket, akkor is hűsíthetjük magunkat egy csodálatos illatú hidrolátum keverékkel. Egy szórófejes flakonba keverjünk bele:

2 evőkanál rózsa hidrolátumot

2 evőkanál édes levendula hidrolátumot

1 dl tiszta vizet

és ezzel  permetezzük magunkat, a bőrünket, hajunkat.

A hidrolátumok egyszerre kápráztatják el illatukkal a környezetünket és közben hidratálják, hűsítik bőrünket. És nagyon fontos, hogy csak természetes tisztán növényi alapanyagból készül, ezért nem terhelik a szervezetünket káros anyagokkal.

A nagy melegben természetesen a bőrápolás mellett ne feledkezzünk meg a folyamatos folyadékpótlásról sem!

Ezekkel a receptekkel kívánunk mindenkinek csodálatos és pihentető nyári napokat!

 

 

Oshadhi

Passion for nature

Hajápolás növényi olajokkal

Hajápolás növényi olajokkal

Hajkoronánk ápolása, különböző frizurák készítése, nagyjából egyidős az emberiség történetével. Már az ókorból vannak írásos emlékek arról, hogy milyen sok gondot fordítottak az emberek a hajuk ápolására és szebbé varázsolására. Az ókori Egyiptomban, a római és a görög kultúrákban is festették, díszítették, növényi és állati eredetű anyagokkal kezelték az emberek a hajukat. A világ rengeteget fejlődött azóta, de a hajunkkal való törődés, az ápolás iránti igény ugyan olyan intenzitással működik minden emberben.

A hajunk nem pusztán megóvja a fejünket a környezet hatásaitól – hiszen egy sapkával vagy kendővel bárki tehet a hideg ellen vagy éppen megóvhatja a fejét a tűző nap sugaraitól -, a hajunknak ennél lényegesen nagyobb szerepe van az életünkben. Mindenki számára fontos eszköz abban, hogy megmutathassa egyéniségét, kifejezhesse egyedi, utánozhatatlan stílusát.

Ha ránézünk egy emberre, a haja által rengeteg információhoz juthatunk róla. Megtudhatjuk viselője ízlésvilágát, a frizurájával szokásaira, életkorára vagy akár a munkájára, életvitelére is következtethetünk. Nem csoda hát, hogy mindent megteszünk, hogy ezt az összképet folyamatosan javítsuk.

A széles körben elterjedt hajápolási termékek egyre nagyobb kínálatából lehet válogatni az üzletek polcain. Sajnos az ezekben a termékekben csekély mennyiségben vannak növényi eredetű hatóanyagok, azonban mégis könnyedén beszerezhetjük és koncentráltan, jóval magasabb hatásfokkal használhatjuk azokat, miközben sem magunkat, sem a környezetünket nem terheljük a káros, mesterségesen előállított összetevőikkel. Ezek a növényi alapanyagok nagy mennyiségben tartalmaznak olyan anyagokat, amik a hajunkat vitaminokkal, ásványi anyagokkal látják el, fokozzák a rugalmasságát, a csillogását. Most megismerkedünk 5 növényi olajjal, amit minden hajtípusra ajánlunk, és amelyek rendszeres használatával garantált eredményeket érhetünk el.

  1. Argánolaj, melyet más néven a folyékony aranynak neveznek, rendkívül sokoldalú hatással rendelkezik. Kiváló hajregeneráló, megakadályozza a töredezést, puhává varázsolja a hajat és serkentőleg hat a növekedésére.
  2. A szőlőmagolaj kiváló tápanyagforrás a haj számára. Az E-vitamin tartalmának köszönhetően beállítja a fejbőr természetes egyensúlyát, ezen kívül fényvédő hatása van. Azoknak is ajánljuk, akik szeretnének szabadulni a hullámos hajuktól, mivel a szőlőmagolaj hajkiegyenesítő hatással is rendelkezik.
  3. A jojobaolaj bárkinek csodákat tesz a hajával, mivel az összetevői nagyon hasonlóak a hajunk és a fejbőrünk természetesen képződő anyagaival. Kiváló lehetőséget nyújt számunkra, hogy visszaadjuk a hajuknak a csillogását és közben hidratáljuk is.
  4. A mandulaolaj finom édeskés illatot kölcsönöz a hajnak, miközben tápanyagokban rendkívül gazdag összetevői táplálják a száraz töredezett végeket.
  5. Az olívaolaj használatának a mediterrán országokban régi hagyománya van. Bőrápolásra és hajápolásra egyaránt használják mivel fényvédő hatású és vitaminokkal, ásványi anyagokkal táplál. Hullámos, göndör hajra használva gyönyörű szép loknikat kölcsönöz viselőjének.

Ezeket a tápláló növényi olajokat kétféleképpen alkalmazhatjuk a hajunkra. Készíthetünk belőle pakolást, amit a hajmosás előtt használunk, illetve használhatjuk kondicionálóként is.  Nagyon fontos, hogy mind a két esetben nedves hajra kenjük fel az olajokat.

Ha hajpakolást készítünk, akkor szükségünk lesz a fent felsorolt olajok közül bármelyikből két-három evőkanálnyi mennyiségre. Természetesen az olajokat keverhetjük is egymással, hogy így fokozzuk a jótékony hatásaikat. Ehhez keverjünk hozzá egy tojás sárgáját és ha száraz a hajunk, akkor még egy-két evőkanál mézet. Ezt a keveréket nedves hajra kenjük rá és helyezzünk rá egy fürdősapkát vagy tekerjük körbe a hajunkat fóliával. Így pihentessük a pakolást 20 percig, utána langyos samponos vízzel a szokott módon mossuk meg. Ha valakinek hosszabb haja van, akkor a pakoláshoz használt alapanyagok mennyiségét megduplázhatja. A hajpakolásból a fejbőrünkre is kenjünk, hogy a tápanyagok ott is ki tudják fejteni a jótékony hatásukat.

Kondícionálóként használva a hajmosás végeztével, a haj mennyiségétől és hosszától függően egy-két kiskanálnyi (rövid hajra fél kanálnyi) mennyiséget masszírozzuk bele a hajunkba,  főként a hajvégekbe, a választott olajból, vagy olajok keverékéből és utána a szokott módon szárítsuk meg a hajunkat.

Ezekkel a 100%-osan tiszta, hatóanyagokkal teli, tápláló olajokkal, rendkívül jó hatásfokkal tudjuk rövid és hosszútávon egyaránt, ápolttá és egészségessé varázsolni a hajunkat.